Loop
Pál Csaba kiállítása
A kiállítás címeként szereplő angol kifejezés, a loop nem ismeretlen a digitális médiumokkal akárcsak felhasználói szinten is kapcsolatban álló emberek előtt. A szó azt jelenti: hurok, csomó, kanyarodás. A legtalálóbb talán a hurok. Egy vonal, ami önmaga egy korábbi pontjához tér vissza. A számítógépen „loopolni” annyit jelent, mint egy képi vagy hangzó anyagot folyamatosan ismételni, mindig előröl kezdeni.
Az ugyanahhoz a ponthoz való visszatérés, az ismétlés, a folyamatos lejátszás, előről kezdés mind jellemzők Pál Csaba művészetére: alkotásaira és az alkotófolyamatra egyaránt.
Kezdjük talán az alkotófolyamattal: Pál Csabából folyamatosan jön a művészet. Rengeteget dolgozik. A legkülönfélébb műfajokban alkot: rajz, installáció, sokszorosított grafika, fotó, digitális eljárások és az itt látható festészet. Ráadásul az egyes műfajokon belüli eljárásokat sem használja „tisztán”. Még maga a művész is zavarban lenne, ha az itt látható művek pontos technikáját meg kéne határoznia. (Zománcfesték, ceruza, tus, akril stb. mind előfordul itt, nem beszélve a saját kifejlesztésű eljárásokról.) A különféle technikákkal készült művek között stiláris hasonlóság alig van. Ami ezeket a műveket az alkotó személyén kívül összeköti az a folyamatos alkotás, a folyamatos alakulás. A művek többszöri nekifutással készülnek. Előveszi őket, dolgozik rajtuk, félre rakja, száradnak, újra előveszi, hozzátesz vagy éppen elfed. A papírra készült művek a felületre felvitt rétegektől olyan vastagok már, mint a bőr.
Így jutunk el Pál Csaba művészetének egyik kulcsfogalmához, a rétegzettséghez. Pál Csaba látszólag mindig ugyanoda tér vissza, mindig előröl kezdi, de hát nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, így a különféle munkafázisok egymásra rakódnak. Ahogy a különböző technikák és a különböző technikákból adódó formai elemek is egyszerre jelennek meg. A lendületes, széles ecsetvonások mellett leheletfinom ceruza rajzok szerepelnek. Más-más részlet válik hangsúlyossá attól függően, hogy milyen távolságról, milyen szögből nézzük ezeket a festményeket. Elsőre a nyolcvanas évek festészete jutott róla eszembe, az a felszabadult, nagy mértekben gondolkodó, minden formai és stiláris kötöttséget elhagyó művészet, mely az ösztönöket, a belső erőket, energiákat kívánta a néző felé közvetíteni. (A régebbi stílusokra való utalás nem idegen Pál Csabától, digitális munkái sokban emlékeztetnek a 20-as, 30-as évek kísérletező fotómunkáira) Az ösztönösség itt is megvan, de az alkotás nem egy lendülettel készül. Amikor újra és újra hozzányúl a félig kész műhöz, újraértelmezi, mintegy kommentálja a már addigi teljesítményt. Újabb és újabb elemeket rendel a már meglévők mellé. Ez a hosszú folyamat egyfajta kiegyensúlyozottságot ad a műveknek.
A művész virtuózan egyensúlyoz a térbeliség és a síkban maradás között, az absztrakt és a figurális között. A sokféle technika és a sokféle elem ellenére a kompozíciók nem tűnnek bonyolultnak. Kifejezetten egyszerű, jól ismert sémák bukkannak elő. Bár ha közelebbről nézzük, egy-egy sémában ott rejlik egy másik, amitől aztán az előző más értelmet nyer. Mi a pozitív és mi a negatív, mi súlyos és mi súlytalan? Egy széles ecsetvonás lehet egy vékony ceruzavonal foltháttere is. Őszi leveleken fekvő fatörzs vagy két sárga part közötti fekete szakadék? A kérdés eldönthetetlen, mint az op art képeken.
Így aztán az elemzőnek is folyton újra kell kezdenie, loopolnia kell a gondolatmenetet, többször is nekifut, mire rájön, hogy végtelen gazdagságú felületek végtelen gazdagságú élményeket kínálnak. És ez a lényeg.
Bálványos Anna
Pál Csaba 
