Isonzó

Az Isonzó valószínűtlen türkiz/smaragdja Solkanban hökkentett meg másnap, amikor a "GO Borderless" mottót komolyan véve átgyalogoltunk oda Olaszországból. Solkan egy pici, szlovén falu, ahol mindjárt három híd ível át a folyón. Az első a gyalogosoknak és kerékpárosoknak készült modern függőhíd, (névszerint Brv EZTS GO). 

Egy pöttyet elidőztünk rajta, 

 

mert onnan úgy tűnik, mintha egymás alatt lenne a másik kettő, holott nem is. :) 

A másodikról jobban szemügyre vehető a harmadik, a vasúti híd, ami főleg azért különleges,

 mert ennek a kőhídnak van a legnagyobb boltíve a világon. 

 

Mindegyik alatt ugyanaz a víz folyik, fotoshop nélkül is lélegzetelállító. A Čolnarna teraszán

 muszáj volt megjutalmazni magunkat, hiszen várt még ránk pár kilométer "hazáig". Eszméletlenül atmoszférája van a helynek, hallod az Isonzó hangját, bámulod a föléd magasodó hegyet 

és közben iszod  a csapolt sört. Jó nekünk.

Kicsit hosszúra sikeredett az a séta, késő délután lett, mire visszakutyagoltunk Olaszországba.

Másnap reggel ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. Az Isonzó mentén portyáztunk
 immár autóval északra haladva. Megálltunk párszor a folyó színe miatt

vagy Kanal hídjára visszatekinteni, 

itt hatalmas fehér sziklák hívták a szemem,

(vagyis túl gyors volt a 45-ös tempó)

ott meg egy szimpla gaz, aminek csak jól álltak a körülötte lévő színek.

Az Isonzó szurdokvölgyébe igyekeztünk, ahol Napóleon hídja áll. Nem véletlenül ez a neve,

 itt masírozott át a francia sereg, amikor Ausztria ellen vonult hadba.*

Egyre elképesztőbb színű a folyó, hív magával tovább.

 

Félórányi járásra van egy függőhíd, amin a túlpartra átjutva visszamehetnénk a Napóleonhoz vagy megcsodálhatnánk a Kozjak-vízesést... nénk, nánk, ha a híd nem lenne éppen életveszélyes.

 

Ez a túra kimarad az életünkből, de azért ideteszem a térképet, mert a hidat közben megjavították, hátha valakinek pont erre van szüksége.

Azt remélem, találkozunk még az Isonzóval, hiszen szeretném látni a felső folyását majd egyszer. Emlékeztetőül ideteszem az utolsó képet, amit róla fényképeztem.

Hazafelé a Natisone folyó völgyében haladunk, aminek legnagyobb meglepetésünkre 

kábé olyan a színe, mint az Isonzónak.

 Voálá, az Ördög hídja Cividale del Fliuriban.

A városháza előtt Julius Caesar szobra, hiszen ő alapította a várost.

Cividale del Friuli elbűvölő olasz kisváros, keskeny utcácskáin nem áramlik a turisták hada.

Nagy patrióták lehetnek a helyiek. Minden épületen ismertetőt helyeztek el a történetéről, a kirakatok mellett fotók a korábban ott működött üzletről. Megható, elgondolkodtató és egyben elszomorító, mert mára az üzletek töredéke van használatban.

Siesta idején jártunk a városban és azt az olaszok még (pláne?) húsvétkor is betartják, így csupán egyetlen hely van nyitva, az Al Duca. Ott is csak pizzát tudnak adni, mondja a pincér, ha a pizza megfelel. Mondanom sem kell, hogy megfelelt. Igazi olasz pizza volt, aminek egy mennyei a mozzarella burrata ült a közepén.

A várostól a Natissone partján búcsúztunk, ahonnan egy követ sem hoztunk el,

még ezt sem.

* 

Szándékosan nem említem az I. világháborús emlékeket.

Gorizia

Idén Gorizia nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet a tőle 1947-ben leválasztott és akkor a szlovén oldalra került Nova Goricával karöltve. A háború után ezen az oldalon nem nagyon volt semmi, Tito kezdeményezésére épült fel a mai igencsak szocreál jellegű kisváros(rész). 

Az olasz-szlovén határt köztük rajzolták meg, egyszerű drótkerítés választotta el a két országot és a két rendszert egymástól. A ház, ahol laktunk, különösen érdekesen helyezkedett el, mert a telek két oldala Szlovániával volt határos.

Az egyik sarkánál ma is ott a határkő. 

Ez volt maga a határkerítés, tehát itt nem építettek akkora böhöm nagy falat, mint Berlinben és állítólag a légkör is barátságosabb volt az ottaninál.

A vasútállomás ma már közös, ezt épp most újították fel. 

Hibátlan, csodaszép, nincs kispórolva/lopva belőle semmi, húsvét szombatján és vasárnapján rendesen dolgoztak a munkások, nem úgy, mint nálunk, hanem valóban és mindenki.

Ilyen az állomás belülről, nagyon szépen sikerült megőrizni a felújításkor a monarchiabeli állapotokat. Érdekes kiállítát látható bent és persze minden tiszta és rendezett.

Az állomás előtti tér a nevezetes Piazza Transalpina/Trg Evrope az ikonikus jelzéssel. 

Tóni Olaszországban ácsorog én Szlovéniában. :) 

Szinte hihetetlen, hogy itt drótkerítés futott, balra látjátok az alapját, ezt követve könnyen hazatalálhattunk. :) 

Manapság bármikor átsétálhatsz egyik országból a másikba, a határátkelő is csupán jelzésértékkel bír. Felhívnám figyelmeteket az Uniós padra, amit sajnos nem próbáltunk ki, pedig biztosan kényelmes.

A két ország lakói nagy barátságban élnek egymás mellett, gyakori, hogy a Gorizia lakosa a szlovén oldalra jár dolgozni és viszont. Mókás, ahogy a helyiek egymással beszélgetnek, jellemző az olasz-szlovén párbeszéd, sőt gyakran keveréknyelvet használnak. :)  

Mi az olasz oldalon béreltünk szállást három éjszakára és nagyon jól választottunk. 

Gorizia szerfelett barátságos kisváros ódon hangulatú, macskaköves utcákkal, 

rendben tartott házakkal,

épp újuló várral,

abból csodás kilátással.

Hangulatát az a poszter adja vissza leginkább, amiért lejártuk a lábunkat, mégsem sikerült megszereznünk. :) 

Idén tehát ez a város nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet és erre emlékeztetnek minket mindenütt. 

Rendkívül találó a mottójuk, 

"GO borderless!" 

már csak azért is, mert az összes helyi autónak GO-val kezdődik a rendszáma. :)  

Szóval ezt látod kábé mindenütt, természetesen az információs irodában,

a Levis bolt kínálata is ebben a színben pompázik,

sőt, a kegytárgyboltban is ilyen lufik köszönnek rád!

Türkiz, türkiz és türkiz. Miért türkiz?

Mi más lenne, esett le a tantusz, amikor megpillantottam az Isonzót. Kicsit tán smaragdos.

Legközelebb itt folytatom.

    Katt a régi képekért.

2025. július 31.

Gyorsan elszaladt a július. Ha nem lenne titkos noteszem, azt hinném, nem csináltam semmit. Most átfutva azt kell mondanom, elég mozgalmas hónapot zártam/tunk.

Volt benne többnapos gyermekszórakoztatás sok öleléssel,

szokásos nyári nagytakarítás töviről hegyire, cakkompakk,

határfeszegetős túrázás Szlovákiában,

hímzés Zsolnán,

látogatás anyuéknál

és végül Dolly elkészítése közben kikísérleteztem egy szuperül stabil lábat.

Főztem, mostam, vasaltam, vártam haza a Zembert, szóval többnyire asszonyi teendőket

 láttam el és nagyon élveztem. A leginkább azért éreztem remekül magam, mert nem 

kellett naponta órákat töltenem a laptop előtt ülve, hogy felkészüljek a másnapi sulira 

illetve kapcsolatot tartsak a zanyákkal, a zapákkal, akollégákkal. 

Digitális detox.

Most sóhajtottam egy nagyot, mert már csak 21 nap a világ és gondolom, 
akkortól megint szedhetem a cuki szívformájú bogyókat naponta kétszer. 

Blőá.

A laptophoz azért ideültem párszor, "kicsit" előkészíteni a tanévet. Mire végeztem az aktuális "kicsittel" már nem volt kedvem bejegyzést írni. 

Azért szültem párat a tavaszi utazásunkról, azokkal jövök mostanában. 

Elvileg.