Best of öcsém

Hazajön, lerak az asztalra egy csomagot.
- Hoztam túrórudit.
- Hogyhogy?
- Há' mit tudom én.

Zuhanyozni indulnék, de utánam szól.
- Hallod? HALLOD??
- Mivanmá.
- Amíg fürdesz, befejezzem, amit elkezdtél kötni?

Gémóver

Annyira nem volt szörnyű.
Végül persze áthívtam a Medvét.
A Medve átjött, hozott nekem a halászléből, amit magának főzött, és ha már itt volt, telepített új víruskeresőt a laptopomra, megpróbálta megszerelni a csöpögő vécétartályt, mert ugye mi mást csináljon szenteste, aztán üldögélt itt egy kicsit, majd jól elment dolgozni éjszakásra.

Tegnap délelőtt elhúztunk a mammához, ma meg vissza. Szegény Judit ki is volt zakkanva megint, de nem is csoda, mert öten aludtunk egy szobában, én konkrétan a padlón kempingeztem, mert az még mindig kényelmesebb, mint az ágy.

Bence unokaöcsém nagyjából kapott egy fél játékboltot, ehhez képest konkrétan papírzsebkendőt evett teljes lelkesedéssel. De a legjobb, hogy megtépte a (másik) nagynénje kiskutyáját, és onnantól a szerencsétlen kis vécékefe mindig elmenekült, ha meglátta a Bencefejűt közeledni.
Én valamivel nagyobb sikert értem el, mert két leporellót vittem a kiskrapeknak, azt frankón lehet rágni, lehet belőle építeni, nézegetni a nyuszikat/cicákat, és adott esetben még talán a mesét is meg lehet hallgatni belőle, legalábbis részletekben, két ámokfutás között.

Az öcsém korábban megjósolta egyébként, hogy a büdös kölöknek úgyis az lesz a legnagyobb szám a karácsonyban, hogy lehet egész nap a nagyapját karjelzésekkel irányítani az ablaknál, aszerint, hogy éppen kutyát vagy cicát óhajt látni. Ez így is volt.

Szóval túléltük, én még egy kicsit szedegetem magam össze romjaimból, és úgy csinálok, mintha mi sem történt volna, de azért kicsit mégis történt. Jó lenne, ha egyszer csak arra ébrednék, hogy soha többé nem vagyok egyedül. Nemcsak karácsonykor. Sima unalmas keddeken és péntekeken sem.

Nem éppen ideális karácsony, de ezt húztam...

Megint megpróbálkoztam valamivel, megint nem jött össze. A visszautasítottság mindig pocsék érzés, főleg nekem, aki ilyenkor nem a másikban, meg nem a világban, hanem magamban keresem a hibát.
Tulajdonképpen nem kéne, hogy befolyásolja a karácsonyt, de azért mégis meghatározza az alaphangulatomat - nem éppen pozitívan.

Idén elmarad nálunk a nagycsaládi összejövetel. Persze mehetnék a nagyanyámhoz Judittal együtt, de Kisbencéstől ott tanyáznak az öcsémék, és egyszerűen nem férnénk el, vagy csak lapjával. Örülök, ha Juditot egy ottalvásra rábeszélem, nála se akarom túlfeszíteni a húrt. Inkább holnap megyünk, holnapután meg jövünk.

A húgom és én tehát kettesben leszünk itthon ma este. Jobbanmondva külön ő, meg külön én. Nem mondom, hogy mindig is így képzeltem az ideális karácsonyt. Vacak lesz, befordulós és magányos, de legalább átgondolom a dolgaimat (ami marhaság, mert sokkal jobb lenne, ha egyszer az életben végre nem a hülye dolgaimon gondolkodnék), és megpróbálok örülni annak, amim van. Még azt is megfogadom, hogy kisminkelem magam, és nem leszek mackónadrágban. Sőt. Ha egész nap jó leszek, akkor este megihatom a francia vörösboromat, amit tavaly kaptam, és egy különleges alkalomra tartogattam. Hát EZ, azt hiszem, éppen elég különleges.

Kedvenc karácsonyi versem

A.A. Milne: János király karácsonya

János király nem volt jó,
volt görbe dolga sok.
És néha senki sem szólt hozzá,
így teltek a napok.
És aki látta, nem köszönt,
szótlan továbbhaladt,
csak gőgös pillantása hullt
Jánosra és továbbvonult,
ő némán állt és elpirult
koronája alatt.

János király nem volt jó,
nem kedvelték, tehát
nem látogatták, hasztalan
forralt mindig teát,
s ha eljött a december,
karácsony csillaga,
polcán a sok kis cédulát,
mely boldog ünnepet kívánt,
soha nem írta jóbarát,
csak mindig ő maga.

János király nem volt jó,
s ajándékot, noha
vágyott reá, nem is kapott
sok éven át soha.
De karácsonykor mindig,
míg szépen énekelt
a lantos és jó pénzt kapott,
ő harisnyával caplatott
a kéményhez, kirakta ott
s félő reménye kelt.

János király nem volt jó,
s így magányosan élt,
egyedül tervelt levelet,
míg a tetőre ért.
Leírta és lerakta, így
kért fájdalmára írt:
„E lap mindenkinek kiált,
szent karácsonyhoz legkivált.”
Sarkába nem „János király”-t
szerényen „Jancsi”-t írt.

„Szeretnék egy kis puskát
és egy kis édességet
és egy kis csokoládét
a szopogatás végett;
a narancsot se bánom,
a diót szeretem,
úgy szeretnék egy zsebkést,
mely vígan szeletel.
És, ó, Karácsony apó, kérlek, hogy kegyesen
hozz egy igazi nagy piros gumilabdát nekem!”

János király nem volt jó –
a csatornacsövön
szobájába csúszott megint,
és várta, hogy mi jön.
És egész éjjel ott feküdt,
félt és remélt bután.
„No, azt hiszem, ő járhat ott”
(a homloka is izzadott)
„biztos ajándékot hozott
sok hosszú év után.”

„Jaj, felejtsd el a puskát,
felejtsd az édességet,
és csokoládé sem kell
a szopogatás végett,
a diót, a narancsot
már nem is szeretem,
és van már egy zsebkésem,
mely majdnem szeletel.
De, ó, Karácsony Apó, kérlek, hogy kegyesen
Hozz egy igazi nagy piros gumilabdát nekem!”

János király nem volt jó –
karácsony reggele
eljött vidáman s számtalan
szép ajándék vele.
A harisnyákban játékok,
sok-sok kíváncsi szem
mindenre boldogan tekint,
János mogorván mondja: ”Mint
sejtettem, úgy történt, úgy történt megint:
számomra semmi sem.”

„Szerettem volna puskát
és egy kis édességet
és egy kis csokoládét
a szopogatás végett;
kértem diót, narancsot,
mert nagyon szeretem,
és minthogy nincs zsebkésem,
hát nem is szeletel.
És, ó, Karácsony Apó nem hozott kegyesen
Egy igazi nagy piros gumilabdát nekem!”

János király kinézett
durcásan ablakán:
lent nagyvidáman játszott
sok fiú s kisleány.
Mind irigyelte őket,
állt rendületlenül…
S hát, íme, pirosan beszáll
agy jó nagy labda, a király
fején pördül, de meg nem áll,
s az ágyára repül.

És, ó, Karácsony Apó,
Háláját rebegi,
Mert hoztál egy nagy
Igazi
Gumilabdát
Neki!

Nem tudok most címet adni

Tegnap szomorú hírt kaptam.
Unokatesóm anyósa nagyon beteg.
Kórházban van, a betegsége gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan. A család már csak annyit kíván, hogy minél könnyebb legyen neki...

Tíz éve is elmúlt már, hogy unokatesómat, a menyét befogadta a családba, aztán vele együtt az összes "tartozékait" is, meg aztán az unokákat, egyre növekvő létszámban. Igazi nagymama, és unokatesóm szerint csodálatos anyós. Pörög, süt-főz, tornázni jár, szervezkedik, kertészkedik. Én is - mint mindenki - csupa szeretetet kaptam tőle. Meg rengeteg sütit :-)

Most meg beteg, és azt mondják, nem fog meggyógyulni. Már nem tud beszélni, és nem tud pislogni sem. A nagynéném azt mondja, nem engedik látogatni. Biztos, hogy rettenetes lenne így látni. De talán megpuszilnám, és ha értené, megsúgnám, hogy mennyi mindent szeretnék megköszönni neki.

Éva nagyi nem egy blogbejegyzést érdemelne nálam, hanem aranycsillagot az égen, vagy még inkább tizenöt-húsz évet az élettől. Legalább.

Civilizált problémamegoldás, második nekifutásra

Igaz, ami igaz: tényleg elrontottam a kollégám megbízási szerződését, de nem ám kicsit, hanem mint aki nem ugyanezt csinálja évek óta... És akkor most újat kell aláírni, meg sztornózni az ebből kifolyólag elrontott számlát is, és még kapkodni is kell, hogy még idén megkapja az átutalást, szóval szívás. Kollégám persze egy levegővétellel három percig káromkodott, amikor minden bátorságomat összeszedve felhívtam, hogy bevalljam, mit műveltem, meg elnézést kérjek. Hát nem mondom, hogy jót tett az egómnak, pont eléggé szégyelltem magam anélkül is.

A pénteki leveleket akkor már rég elvitték, a munkahelyről leghamarabb hétfőn tudtam volna elküldeni, de furdalt a lelkiismeret, megírtam az új papírokat, hazafelé elkúsztam a kispesti postára, feladtam elsőbbségivel, így kedd helyett már hétfőn odaér a cucc, és még meg is fordulhat időben ahhoz, hogy még idén átutalják a megbízási díjat.

Tegnap aztán kiderült, hogy nemcsak én szégyelltem el magam, hanem Kolléga Úr is, merthogy bocsánatot kért a Kazinczy-díjas megnyilatkozása miatt. Ami amúgy sem nekem szólt, hanem a helyzetnek.

Itt a vége, fuss el véle, ennyi a történet, nem több, de nekem jólesett.

Speciális igények.

Van ez a cimbora, akivel legutóbb egymás mellé osztottak be minket aludni.
Azt mondja nekem, hogy "Ne aludj már háttal. Legalábbis ELEINTE."

Rossz hírek, meg jók

Rossz: tönkrement a mosógép.
Jó: a javítás nem lesz annyira drága, mint hittem.

Rossz: a mosdószifon is tönkrement.
Jó: a Csillagász ad kölcsön egy apukát, aki elvileg holnap megszereli.

Azért persze a pánik, a para meg a világvége itt volt rendesen, tíz perc alatt úgy megettem az éves édességmennyiségem dupláját, hogy észre se vettem... Kicsit féltettem a karácsonyt, és amúgy is, még csak a hónap közepe van, szóval ijesztő volt elsőre. De talán sikerül ebből is jól kijönni, és a Jézuskától csak azt kérném, hogy most már más ne romoljon el, legalább a következő fizetésig.

A hétvége híre

Bencókánk LÉPEGET!
(Kar magastartásban hogy elérje a kezünket, kifehéredett ujjakkal, izomból kapaszkodik, fej hátul lóg, az egész gyerek borulna hanyatt, ha nem fognánk, kis görbe lábak vízszintesig lendülnek, önelégült hörcsögarc.)

Minek hőbörögnek?

Biztos jóféle szociológiai megfigyeléseket lehetett volna végezni ma reggel a metrópótlón, merthogy az járt egy darabig a Nagyvárad tér meg a Lehel tér között - illetve lehet, hogy még mindig az jár, csak én azóta nem próbáltam :-)

Felment a Nép a lépcsőn, elhömpölygött a SOTE felé, aztán ott ki-ki a saját agresszivitás-faktorától függően felküzdötte magát valahányadik metrópótlóra (én nyuszika vagyok, ha jól emlékszem, csak a negyediknél vagy ötödiknél láttam egyáltalán esélyt, hogy MEGPRÓBÁLJAM, aztán egyébként sikerült is). Amint a busz elindult, gyakorlatilag az összes utas mínusz egy (= én) elővette a mobiltelefonját, és iszonyat hangosan elkezdte megosztani a világfájdalmat, amit az okozott, hogy nekik most metrópótlóval muszáj utazni, és ez hát ugye tűrhetetlen, és mindenkinek az anyját, de az összeset.

Nem tudom, hogy ettől mennyivel lett jobb nekik, bitzos sokkal, mert a leghangosabb telefonálók közben tök büszkén néztek körbe, hogy nekik most éppen mennyire rossz. (BEZZEG RÉGEN az emberek elkezdtek volna EGYMÁSSAL beszélgetni, így meg mindenki magányosan üvöltözött a telefonba.)

Mindenesetre az tény, hogy az Üllői út már a normál reggeli autóforgalmat sem bírja el, és ha ehhez még hozzáadunk kétpercenként három-négy darab csuklós buszt, abból marha nagy dugó lesz elég hamar, de a rinyálástól nem oszlik fel.

Épülésemre szolgál

Az úgy tényleg elég jót tesz az ember önbizalmának, amikor két héten belül két különböző ember kétszer mondja le a megbeszélt programot, mert hirtelen mégis dolgoznia kell.
És még csak nem is mondhatom, hogy "kamuzol, bzmg".

Nagyratörő karácsonyi terveim

Nincsenek.

Kaja nem kell, legalábbis semmi speckó, Judit miatt úgyis vegát kell főzni.
Süti sem kell feltétlenül, csak ha vendégségbe megyünk, és a mama pl. úgysem süt már.
Dekoráció nem kell, mert akkor azt áprilisig biztos nem pakolom el, ahogy ismerem magamat.
Zene sem kell, mert nyomasztanak a karácsonyi dalok.
Ajándék a felnőtteknek nem kell, mert már rég megbeszéltük, hogy nem ajándékozunk.

A gyerekek nyilván kapnak azért valamit (Judit, Benci, meg az unokahúgaim).
Meg persze veszek egy fenyőfát, feldíszítjük majd Judittal.

Szerintem úgyis itt-ott leszünk (nagybátyáméknál meg a mamánál), mire hazaérünk, nem is lesz már karácsony.

Az egészből leginkább a két hét fetrengést várom :-)

Mérgezett egér

Megint érdekes hetem lesz, már látom.
Mára egy délelőtti rendezvény, aztán munka után torna, majd kora este összefutás egy cimborával, szigorú üzleti ügyben :-)
Holnap A) esetben mikulásos buli (ha találok valakit, aki velem jön), B) esetben meg megyek át lerobbant kolléganőt látogatni - ezt ha nem holnap, akkor pénteken.
Szerdára EGYELŐRE csak a torna van, nem mintha az nem lenne elég, de még bejöhet bármi :-)
Csütörtökön kötés.
A péntek ugye még függőben, szombaton pedig ha nem kirándulás, akkor nagymama, este pedig remélem, hogy most már végre egy kis lazítás.

Megint mikor fogok vásárolni? Meg főzni? Meg rendet rakni? Meg punnyadni?

Szerencse, hogy tegnap időben elaludtam, így ma reggel magamtól ébredtem, egy órával az ébresztő előtt, kipihenten, és rengeteg időm volt a takaróm alatt csukott szemmel lustálkodni. Ezt nagyon szeretem. Amikor már ébren vagyok, de még maradhatok a melegben, és ábrándozhatok, meg minden. Tulajdonképpen egész jól kezdődik így a hét.

Kéne tudnom magyarul

Szerdától tegnapig tartó háromnapos agysejtpusztító kontaktszemináriumon vagyok túl (tényleg jó volt, profi volt, hasznos volt, de nem tehetek róla, akkor is agysejtpusztító, ami után az ember 12 órát alszik egyhuzamban, és még mindig fáradt), most indulnom kéne a nagyanyámhoz, mert náthás, és eddig még senki nem volt képes vinni neki egy doboz neocitránt, és egyébként is fát kellene vágni (nem fogok, arra való az öcsém, az unokatesóm, meg a nagybátyá(i)m), aztán holnap meg Bori-névnap az unokanővéreméknél délután 5-től, ami azt jelenti, hogy vasárnap este kilenckor fogok hazaesni, hurrá. Senkinek nem kívánom, hogy találkozzon a hétfői fejemmel.

Közben meg itthon mosni kéne, bevásárolni, kicsit rendet rakni, főzni, regenerálódni, meg csak úgy punnyadni. Tévézni. Kötni. OLVASNI.
Vajon hány éves leszek, mire megtanulom szépen, érthetően kimondani, hogy "ne haragudj, de nem, mert más dolgom van/fáradt vagyok/csak simán nincs kedvem"?
És miért vagyok meggyőződve róla, hogy ha megtanulnám kimondani, akkor onnantól kezdve mindenki folyton meg lenne rám sértődve?
Ez itt a baj.
Akkor még jobban egyedül lennék.
Szóval ezt a "nem"-et nem engedhetem meg magamnak.
(Azzal kikapcsolja a gépet, felöltözik, fogat mos, elindul, majd jön.)

Utóirat.
Unokanővérem anyósa agyvérzést kapott, és most a bal oldalát újra kell tanítania mindenre. Most a lánya van vele, aztán az unokatesómék lesznek, aztán meg majd meglátják.
Eszembe jutott, hogy velem ki lenne, ha szükségem lenne rá?
Hát ezért nem mondhatok olyasmit senkinek, hogy "nincs kedvem".

Értelmező szótár

Aki azt mondja, hogy majd felhív, arról elég pontosan meg lehet mondani, hogy nem fog.
Mégpedig soha.
Ha mégis, azt esküszöm, dokumentálni fogom.

Mindig december van

Valahogy már évek óta folyton karácsonyi készülődés van. Még ki se hevertem az egyiket, már itt a másik. Tegnap megint elfelejtettem előkeresni a tavalyi koszorúmat, tehát idén is elbuktam az egészet, mert ha nem volt meg az első gyertya, onnantól nekem a másik három se érdekes, csalni meg nem ér.

Egyébként én azt kapom karácsonyra, hogy megvonták tőlünk a tizenharmadik havi fizetést, meg januártól a BKV-bérletet is, tehát végeredményben tíz rugóval csökken a fizetésem.
A közös költség meg öttel emelkedett, mert néhány tisztelt lakótárs miatt a díjbeszedő fel akarta mondani a szerződést a házunkkal, és a lakógyűlés megszavazta, hogy a (még) fizetőképesek valahogy tartsák a víz felett a többiek fejét, de ezt csak úgy mondom.

Asszem, jövőre elég sok mindent elfelejthetek.
De legalábbis kiegészítő jövedelem, netán valami kóbor milliomos lovag után kell nézni.
Sürgősen.

Most akkor ki bántott kit?

"Zzzistenitmá', leszakítja a táskámat a hátizsákjával!" - mondta hangosan és érthetően a kedves utastárs, akihez tény, hogy valóban hozzáértem, miközben elhaladtam mellette.
Visszafordultam, megálltam, elnézést kértem, mondtam, hogy nem volt szándékos, még egyszer elnézést kértem és mosolyogtam, szóval végül kénytelen volt kinyögni, hogy semmi baj.

Egyébként nem tudom, mit várt. Hogy visszaszólok, hogy anyádat, és akkor leordíthat, mert stresszes, mert összeveszett a férjével, mert bunkó a főnöke, mert mittudomén, és muszáj egy kicsit kompenzálnia? Annyira szokatlan, hogy a tömegben egymáshoz érnek az emberek?

Mindenesetre tudom, hogy kettőnk közül - bár állítólag én "szakítottam le" a táskáját, aminek semmi baja nem történt, legfeljebb megfertőztem az alantas hátizsákbacilusaimmal - , még mindig én intéztem a dolgot civilizáltabban, csak akkor azt nem értem, hogy miért érzem magam ennyire undorítóan, hogy legszívesebben sírnék egy kicsit, sőt már sírok is...

Én is nézek híradót

Magánvélemény következik. Nem kötelező egyetérteni velem. De vitatkozni nem fogok ezen senkivel. Csak elmondom.

Biztos, hogy borzasztó nehéz kérdés ez az aktív meg passzív eutanázia, és tökéletesen alkalmas arra, hogy országos méretű bulvárhírként szerepeljen az összes híradóban.
Az én véleményemet ugyan nem fogja megkérdezni senki, de... én láttam anyámat az utolsó napjaiban. Végignéztem. Kilátástalanul, szótlanul, csontsoványan nézte a plafont naphosszat, nem tudta elmondani, hogy hol fáj és mennyire, mert mindenhol fájt, és annyira. Feküdt, és várta, hogy meghalhasson végre.

Akkor én már csak egyetlen dolgot kívánhattam neki és magamnak: essünk túl rajta minél hamarabb.
Ha valaki akkor beadta volna neki AZT a fájdalomcsillapító-mennyiséget, azt hiszem, megköszöntem volna. És ő is.

A bűvös hármas

Nagyjából három hónapig nem aludtam a rendes ágyamban, mert az előszobafestéskor bepakoltam rá a cuccokat, és aztán nem volt kedvem rendet csinálni, mindennek megint megtalálni a helyét, és kiszórni az időközben fölöslegessé vált vackokat.

Nagyjából három hétig állt a faliórám, mert kimerült benne az elem, és nem volt kedvem székre mászni, leszedni az órát, feltölteni az elemeket, kicserélni, és visszarakni a falra.

Kezdek kíváncsi lenni, hogy ezeket a nemszeretem dolgokat miért mindig csak mások kedvéért bírom megcsinálni, a sajátomért miért nem.

Tesóm bemutat a barátjának

...akivel persze azért már találkoztunk, de most sikerült új tapasztalattal gazdagodnia.

Egyébként villanyt szerelni jött, mert valamiért nem égett a lámpa a kisszobámban, áthívtam az öcsémet, aki elég hamar belátta, hogy nem ért hozzá, és szólt ennek a haverjának, hogy hátha.

Szóval ülnek a srácok az előszobai asztal mellett, előttük nagy tál pattogatott kukorica, a cimbora arca fura zöldes színben játszik.
Az öcsém a létező legkioktatóbb hangsúlyával jól megmondja neki:
- Én szóltam, hogy ne vegyél több sört. Mondtam előre, hogy ha feljövünk, ITT ÚGYIS PÁLINKÁZNI FOGUNK.

Best of öcsém

Mamánál vagyunk, Bence fürdik az asztal tetején.
Sógornőm mesél:
- Ebben a kádban én is fürödtem ám. Meg az öcsém és a húgom, sőt a Zsófi meg a Lili is.
Öcsém kommentál:
- De az a durva, hogy mind egyszerre!

Nem engem keresnek

Állandóan felhívnak olyan emberek, akik nem is velem akarnak beszélni. Ma például valami felszámolás alatt álló cég ügyében hívott a mókus, mondtam, hogy olyanom nekem nincs. De hát nem így hívnak? De. És nem ebben az utcában lakom? De. A tizenkilencben? Nem. Hanem? Az egyben. DE HÁT NEKEM A TUDAKOZÓBAN ADTÁK MEG A TELEFONSZÁMÁT, mondja az istenadta, és én nem tudom megérteni, hogy ha egyszer nem stimmelnek az adatok, akkor mi a francért próbálja meg elmagyarázni nekem, hogy szerinte mégis én vagyok az, akit keres.

Ezelőtt meg volt egy befektetési tanácsadó, aki Ugyanazavezetéknevemintnekem Angélát kereste, én vagyok-e. Mondom nem, nekem Mária a keresztnevem. És VÉLETLENÜL nem Angéla a másik keresztnevem? Hát ez kész, hadd tudjam már jobban, hogy hogy hívnak, de azért kedvesen elmondtam a szerencsétlennek, hogy nincsen második nevem, és az Angéla nevű egyébként régebben tényleg ugyanebben a lépcsőházban lakott, csakhogy már elköltözött, és nem, nem tudom hová, mert hiszi vagy sem, nemcsak hogy soha nem beszéltünk egymással, de még csak nem is láttam élőben. Aha, most már érti, de egyébként engem nem érdekelne egy befektetési lehetőség?

Aztán akarták már tőlem megvenni a vidéki telkemet, sőt, asszem, örököltem is valamit egyszer.

Tény, hogy a telefonszámomat kiadja a tudakozó, de amikor nem stimmel a nevem, a lakcímem, vagy a kettő közül egyik sem, akkor vajon mire számítanak? Mert aztán persze mind meg van ám sértődve, és mélységesen csalódott. Lehet, hogy legközelebb próbaképpen úgy csinálok, mintha én lennék, akit keresnek.
Mint az öcsém a népszámláláskor, amikor végül kínjában már azt mondta a levakarhatatlan számlálóbiztosnak, hogy igen, valójában ő az a kínai, aki a szomszédban lakik.

Hétalvó, de inkább kilenc

Ma az történt, hogy ötkor keltem. Felmerülhet a kérdés, hogy minek, és hogy normális vagyok-e, de akkor még fokozom a helyzetet, és hozzáteszem, hogy igazából tegnap este nyolckor lefeküdtem aludni :-)

Szokták mondani, hogy elalszom az életemet, én meg erre azt szoktam mondani, hogy álmosan, kómásan vánszorogva nem tudom élvezni az életnek azt a részét, amelyikben ébren vagyok.
Egyébként is, az átlagosnál csak egy órával több az alvásigényem, kilenc óra nulla perc szunyálás után magától nyílik a szemem, és ha nem is pattanok ki az ágyból, de kipihenten kelek fel. Alapesetben hétvégén sem alszom délig, mert akkor borzasztó lenne a hétfő reggel.

Egyetlen hátulütője van ennek a csecsemő-üzemmódnak: elég nehéz így társadalmi életet élni.
Nem is tudom, hogy multivitamint, vagy inkább tudatmódosítókat kéne szednem :-)

Partitájm

Megnyílt a Vinopolis szombaton este, ott voltam én is, szép ruhában, meg a plusz egy fő, termopulcsiban, jó, én vagyok a hülye, azt írtam, hogy "félpuccos" buli lesz, és úgy tűnik, ezen nem ugyanazt értjük :-)
Jó hely lesz ez a Vinopolis nagyon, csak már megint nem nekem szól, attól tartok, hogy amikor éppen nem hívnak meg valamilyen nyilvános - és ingyenes - rendezvényre, akkor én ott még levegőt se nagyon vehetek, nemhogy bort.
De most kifejezetten jó érzés volt a meghívottak között lenni.
Aztán meg a plusz egy fővel majdnem elmentünk még a Filterbe, csak én igazából túl részeg és fáradt voltam, tehát bementem, körül(sem)néztem, aztán elköszöntem és hazamentem.

Van egy titkos túlélőösztönöm, aminek az a funkciója, hogy időben ébresszen fel az éjszakai buszon, mielőtt le kell szállni.
Működött.

Koncentrátum

Jó volt ez a hosszú hétvége, sikerült végig csupa olyan dologgal foglalkoznom, amit szeretek, meg amitől jól érzem magam. Például az első és legfontosabb dolog az volt, hogy szombaton gyakorlatilag nem keltem fel, vagy valami hasonló, délutánig pizsamában lötyögtem a lakásban, utána viszont kenyeret sütöttem, csak hogy a konyhai sikerélményem is meglegyen. Meg hát kötés, nyilván. Mostanában elhanyagoltam.

Vasárnap cimborázás, hegymászás és kocsmázás következett, és egy újabb rácsodálkozás, hogy az idestova tizenöt éve ismert haveromat mennyire nem is ismerem idestova már tizenöt éve. Pedig... izé. Tök jó srác lett belőle. Most kell megtudnom.

Hétfő-kedd: család. Bencocska, nagymama, temető, kutya-cica, kert, diótörés, utolsó őszi napsugarak.

Mosogatni meg porszívózni azt hiszem, ráérek majd legközelebb.

A megfázás és a megemlékezés

Végképp kitört rajtam a nátha, ami egyrészt azért nem szerencsés, mert holnapra elígérkeztem vigyázni Bencére (szerintem ez bukta), másrészt csütörtökön lesz egy borkóstoló, amire bejelentkeztem, de ha nem érzek illatokat meg ízeket, akkor tényleg tök sok értelme van... Maradt tehát három napom, hogy embert faragjak magamból.

Ehhez jelen pillanatban méz, tea, pálinka, kicsit lejárt orrcsepp és aszpirin-c - ez nem járt még le - áll rendelkezésre, ámbár egy csomag neocitránnal valószínűleg előrébb lennék. (Sima náthát nem szoktam ennyire túlparázni, de hát most határidős...)

Vasárnap és ünnepnap lévén viszont gyógyszertár nuku, maradnak a felsorolt lehetőségek.

Az ünnepnapok egyébként már tegnap elkezdődtek teljes gőzzel, legalábbis Kőbányán végeláthatatlan autósorok araszoltak a temető felé, volt valami megemlékezés a 301-es parcellánál.

Ennek örömére nagybátyám elmesélte az egyetlen igazi 1956-os emlékét, amit a nagyapámtól hallott később, és ami azért az ő számára elég sokat levon az alkalom fennköltségéből, és igaza van. 1956-ban ugyanis az apám hét-, a nagybátyám pedig négyéves volt, a nagyapám meg lement kenyérért. Az utcán aztán a kétgyerekes apuka szembetalálkozott egy tizennégy év körüli kissráccal, aki géppuskával fenyegette, és arról tájékoztatta, hogy ha nem takarodik haza, akkor szétlövi a tökeit.
Körülbelül ennyi, de hogy legalább kapott-e végül kenyeret, azt már nem tudjuk meg.

Cini-cini cincog az egér - ismeri ezt valaki?

Tegnap a komplett repertoáromat végigénekeltem Bencóka szórakoztatására, és már nagyon erősen kellett gondolkodnom, hogy mi nem volt még. Akkor eszembe jutott, hogy nekünk a mama sokszor énekelte, hogy "cini-cini cincog az egér", és megpróbálkoztam vele. Sajnos nem lett belőle semmi, mert egyrészt szöveg- és dallambeli hiányosságaim is kiderültek, másrészt meg akárhányszor elkezdtem, az öcsémmel együtt mindannyiszor röhögőgörcsöt kaptunk az első sor végén, így aztán inkább el is mentem a vásárba félpénzzel, azt úgyis elég sokáig lehet variálni.

Azért a biztonság kedvéért ma megkerestem a jútyúbon a Cini-cinit is, szerintem kihagyhatatlan :-D

Bőgőmasina

Bence egyszer csak nyakon harapott izomból mindkét fogával.
Én sikítottam.
Bence ettől megijedt.
Én kiröhögtem.
Bence bőgött.

Öcséméknél mostanában gyakorlatilag minden úgy végződik, hogy a Bence bőg. Amikor nevet, olyankor nagyon cuki, csak sajnos még a legvidámabb bulik is valahogy mindig nagy sírás-rívással érnek véget.
De már nagyon ügyes, kúszik, visong, okos, megszerez mindent, figyel, meg hasonlók, csak ne bömbölne annyit :-D

Update: itt egy fotó a kétfogúról.

Nem másztam hegyet, pedig ott volt

Létezik az a fajta háromnapos értekezlet, aminek a harmadik reggelén az ember olyan szinten agyelszívott zombi, hogy hiába a legnemesebb elhatározás a konferenciazárás utáni hegymászásra, amikor versenyképes ajánlat érkezik (van hely a kocsimban, és Pest felé megyek, elvigyelek?), akkor a Kékestető pillanatok alatt a feledés homályába merül.
Pedig tényleg olyan gyönyörű volt az erdő...
Legközelebb nincs mese, addig kell meglógni, amíg képes vagyok rá.
Most meg főzök egy kávét, megiszom, és elmegyek aludni.

Kétféle ősz

A múlt héten Tokajban voltunk, vagyis inkább Tarcalon, mert bár körülnéztünk a fesztiválon, meg kóstoltunk Sauskáéknál, igazából az idő nagyobb részét a János-pincében töltöttük, mindenki legnagyobb megelégedésére.
Ez volt a harmadik év, amikor elmentünk a tokaj-hegyaljai szüreti napokra, és valahogy úgy tűnik, az a "szabály", hogy nagyjából ez az utolsó igazán meleg, napos őszi hétvége. Most is majd' megsültünk, míg átgyalogoltunk Tarcalról Tokajba, másnap meg lepirult az arcunk, míg némileg másnaposan punnyadtunk a napsütésben János bácsi teraszán.

Ma pedig irány Kaposvár, mert holnap korán reggel elindulunk a Zselic teljesítménytúrán. Még mielőtt valaki azt hinné, hogy micsoda sportemeberek vagyunk, gyorsan lerombolom ezt a képet, és elárulom, hogy csak a 20 km-esen megyünk végig, és az összes hétéves meg hetvenéves le fog minket alázni, ráadásul emelkedőn, de nem baj, szeretjük.

Ez a túra mindig a Tokaj utáni hétvégén van, és erre pedig az a szabály érvényes, hogy ez az év első igazán hideg, gorombán csípős őszi reggele. Legalábbis a Zselicben, pedig csak dombok vannak ott, nem is hegyek. Induláskor még jólesik a sapka-sál (meg a pálinka), az út első részét tejfölszerű ködben tesszük meg, és a harmatos fűben jól átázik a nadrágunk szára. Általában már jócskán túlvagyunk a táv felén, mire szerencsétlen nap úgy-ahogy ki bír sütni.

Úgy látszik, a papírforma most is bejön, múlt hétvégén megvolt a meleg ősz, most itt a hideg ősz, annyiban térünk el a megszokottól, hogy ha az is bejön, amit a meteorológusok jósolnak, akkor nemcsak hogy széjjel fogunk fagyni, hanem meg is ázunk, pedig már évek óta járunk erre a túrára, és az eső eddig még soha nem esett.

Kéne nyernem kötőtűt...

... mert a nyáron kettőre is rátenyereltem, és eltörtek. Az egyiket össze lehetett ragasztani, a másikat meg nem.
Persze amúgy is kértem már újat, de amikor Gabi meghirdette ezt a játékot, akkor gondoltam, hátha így is be lehet szerezni az utánpótlást.
A nyereményjátékban való részvétel feltétele az, hogy én is hírt adjak róla, ezt, amint látjátok, meg is tettem, de légyszi, ti ne játsszatok, mert akkor rontjátok az esélyeimet :-P

Amit kiskoromban nagy nehezen megettem

Kérdezi Thea, hogy melyik volt gyerekkoromban az öt kedvenc ételem.

Ez nem egyszerű, mert egyrészt hihetetlenül válogatós, és rossz evő kisgyerek voltam - ezt ma már nehéz elhinni, de engem, kéremszépen, az öcsémmel együtt ORVOSHOZ (!!!) hordtak, és gyógyszert kaptunk, mert olyan betegesen soványak voltunk - , másrészt meg emlékezetem szerint az anyukám elég vacakul főzött, főleg azért, mert utálta. Volt egy-két specialitása, amit nagyon jól készített, mondjuk leginkább csak ha vendégek jöttek, és kellett villantani, de amúgy nekem szinte egyáltalán nincs olyan étel-emlékem, hogy hú, ilyet csakis az anyukám tudott.

A nagymamáim jól főztek, főleg az apai. Az első három ételt nála szerettem, a negyediket az anyai nagyanyámnál, az ötödik meg kivételesen anyu kreációja volt :-)

1) Párolt lilakáposzta.
2) Fasír(ozot)t.
3) Sonkás tészta.
4) Rizses borsó, úgy is, mint rizibizi.
5) Húsos tészta (maradék pörkölt ledarálva, tejföllel elkeverve, és ez ment a tésztára).

Futottak még: fokhagymás pirított kenyér ZSÍRRAL, (és napközisteával), meg a sparhelt sütőjében héjastól (és attól tartok, hogy koszosan) megsütött krumpli sóval és vajjal. Ezek nem annyira finomak, mint inkább emlékezetesek, és az anyai nagyszülőknél kaptuk őket.

Lehet olyat is, amit nem szeretek azóta sem? Sóska, madártej, zserbó, húsleves.
Amit pedig nem is az, hogy nem szeretek, hanem egyszerűen nem is veszek a számba mind a mai napig: pacal, kocsonya, körömpörkölt.

(Nem küldöm tovább, de akit netán most elfogott a nosztalgia a gyerekkori kedvenc ételei után, az ne tartsa vissza magát, írjon róla bejegyzést :-)

A kámforrá vált ismerősökről

Egy hétig dumáltam msn-en egy sráccal, na jó, hallgatóval, de nem hinném, hogy csak azért, mert itt dolgozom, munkaidőn kívül ne beszélgethetnék hallgatókkal, a többi is folyton a fészbúkon jön a nyakamra, ha akar valamit, sunnyogok is időnként láthatatlanban, legalább a játszótéren hagyjanak békén.

Na mindegy, szóval egyik este a srácot egyszer csak elszólította a barátnője a gép elől, mondta, hogy most megy, majd beszélünk, és konkrétan azóta nem láttam.

Nagyon, nagyon erősen remélem, hogy egyszerűen csak megszűntek a problémái, vagy talált magának jobb beszélgetőpartnert, akivel megoszthatja őket, és nem pedig arról van szó, hogy irgalmatlanul leszúrták, és ha jót akar magának, nem megy többet az msn közelébe, amikor én is ott vagyok.

Olvasok is, nemcsak a képeket nézegetem

Mondta a múltkor a srác, hogy Truman Capote tetszeni fog. Rögtön ki is vettem a könyvtárból két könyvét, és tényleg tetszenek, csak azt sajnálom, hogy nincs alkalmam visszajelezni. Mert ha lenne, akkor elmesélném, hogy tisztára olyan, mintha a két könyvet két teljesen különböző ember írta volna. Lehet, hogy még majd elovasok egy harmadikat is, aztán hátha rájövök az igazságra.

Jó volt a buli Szolnokon

Szolnokon mindig jó a buli. Most is találkoztam ismerőssel, másnap aztán jöttek a kérdések.
- Na és milyen volt?
- A G-vel jól lehet borozni.
- Jó, de milyen volt?????
- Mondom, hogy a G-vel jól lehet BOROZNI :-)

Késés ellen sárkányfű

Ismerőssel futottam össze reggel a villamosmegállóban, elég ritkán találkozunk, és - bár tudjuk egymás elérhetőségeit - mindig csak véletlenül.
Megbeszéltük, hogy most is csak azért sikerült, mert ő késésben volt. Na de hát én is.
Aztán arra is fény derült, hogy mindkettőnknek 7-kor kéne indulnia (és egyáltalán nem fél nyolckor...).
Így most kitaláltuk, hogy megpróbálunk reggelente 7-kor direkt találkozni a villamosmegállóban. Hátha motiváljuk egymást, és így egyikünk se késik el a munkából, meg még dumálhatunk is minden nap :-)

I drove all night

Buliból hazafelé, kabrióban (még teteje sincs :-), hangosan ordítva az Üllői úton :-D Jóság, köszi!
(Még holnap se lesz hangom :-D)
Ja, és persze nem én vezettem, én nem tudok. Hoztak.

Beneck megbukott

Legalábbis már megint kikapott a védőnőtől. Mert nem kúszik, nem mászik, nem ül rendesen. Jó, hogy ezek már mind-mind előkészítő fázisban vannak, de akkor is.

Igaz, ami igaz, mostanában "semmit nem csinál" ez a gyerek, csak a fogát növeszti, meg az egóját, és tuti, hogy tüdő-vitálkapacitásra gyúr, legalábbis az ordításából erre lehet következtetni. Ma a vonaton többen mentek oda megkérdezni, mi baja a babának. Mi lenne, hülye - szerette volna mondani egyetlen fiáról az öcsém, de nem mondta :-D Igazából meg egyébként is csak álmos volt, meg a foga kínozta csórikámat.

Hintázni még mindig szeret, és kiugrik a kezemből, ha macskát lát. Üvölt viszont, ha a Dédit, illetve akkor is, ha nem adom neki oda azonnal a macskát. Konkrétan vetődik a kezemből macskairányban, és felháborodottan visít, amiért vissza merészelem tartani, többek között azért, mert a betonra készül fejest ugrani. Meg mert még mindig nem tud menni, de erről még mindig nem vesz tudomást :-D
Pasiból van a szentem.

Remix

Iszonyat büszke vagyok magamra, mert reggel a hagyományos tróger módon felvettem a szépruhámat farmer halásznadrággal, a Hihetetlenül Ünnepélyes Évnyitón pedig csak kiszedem alóla a farmert, ráveszek egy blézert, és máris alkalomhoz illő lesz a megjelenésem. Most aztán ettől annyira kreatívnak érzem magam, kéne is egy téglát kötni a nyakamba, hogy ne hordjam olyan magasan az orromat :-D

Palinta

Tisztára bipoláris vagyok mostanában.
Azon gondolkodom, érdemes lenne talán visszaolvasnom, hátha kiderülne, van-e ebben az "egyszer-fenn-egyszer-lenn"-ben valami rendszeresség, vagy csak az rendszeres, hogy fölösleges dolgokon túlpörgetem magam, és minél feljebb jutok, annál nagyobbat tudok esni. Mindig olyan lelkesen várom a csodát, a csoda persze nem jön, én meg jól megsértődöm, és duzzogok, de nem tanulok.
A hétvégi eufória a vasárnap esti hazaérkezéstől számítva kitartott még keményen egy napig, aztán a másodikon már rám is tört a kicsivagyokéhesvagyok-, meg a nincsenapámseanyám-életérzés.
A fene vinné el.
Mindegy, most is el fog múlni.

Holnap viszont szép ruhában kell jönni, mert ünneplés lesz munkahelyileg.

Félelem és reszketés

A Benecnek mától kezdve FOGA van! Egyelőre próbaképpen egy darab.
Attól tartok, mostantól nem annyira fogom élvezni, ha a nyaki ütőerem környékét csócsálja, meg barátságosan felcuppan az arcomra :-D

Vigyázz magadra, fiam :-)

Nem is olyan közeli ismerős, csak félig barátkoztunk össze, egyszer jöttek velünk kirándulni, meg párszor "lájkoltuk" egymást a fészbúkon, ennyi a történet. Mégis jólesett, hogy felhívott elbúcsúzni, mielőtt több évre elhúzna csavarogni kábé a világ másik felére, ahol az emberek is valószínűleg fejjel lefelé járkálnak. Úgyhogy összefutottunk, megpuszilgattam, megölelgettem, aztán már el is ment, de ez most olyan elköszönés volt, ami nem űrt, hanem jó érzést hagyott maga után.

Általában

Olyanok vannak például, hogy Bencocskának megint letolták a kis golyófejét nullásgéppel, hihetetlenül néz ki a kiscsávó, konkrétan két hatalmas, kerek, kék szem, meg két vicces koboldfül, és ennyi volt a feje :-)

Erőszakos kis vaddisznó, folyton állni akar, hiába hívjuk fel a figyelmét, hogy azt még nem tud, és különben is előbb talán lenne szíves ülni, meg kúszni, meg mittudomén, de úgy tűnik, nála más a fontossági sorrend, és úgyis ő tudja jobban. Különben is ott a sok hülye felnőtt az udvartartásában, minket meg köztudottan csakis azért tart és visel el, hogy a szűkszavú (eeeeeeeeeeeeeeeeeeeee), de fülrepesztő hangon kiadott rendelkezéseit haladéktalanul teljesítsük. Pl. fogjuk a hóna alatt, ha állni óhajt, és tartsuk oda szíve hölgyéhez, ha nőzni kíván. (És tényleg! Az idősebb csajokra bukik, tegnap pl. konkrétan megkóstolt egy kétévest.) Meg hát ugye mindenekelőtt találjuk ki a gondolatait, mert az eeeeeeeeeee-ből azért néha elég nehéz elsőre rájönni, hogy mit szeretne :-)

Mi meg megyünk holnap inni Egerbe, vasárnap pedig remélhetőleg kirándulni Szííííívásváradra - ahogy Juditka mondja :-) De persze Szilvásvárad attól függ, hogy mennyit iszunk Egerben :-D
Hűdenagyonvárom!!!!!!

Mindenekelőtt persze a ma délutánni spinning-edzést kell átvészelnem valahogy, de tulajdonképpen elég jól szoktam bírni, legalábbis a derekam tényleg nem fáj tőle különösebben, szóval végre valami, amit én is csinálhatok.

Tulajdonképpen mostanában elég jól elvagyok :-D

Ez is minek...

Na kérem, úgy tűnik, hogy lett egy titkos hódolóm, csak igazából marhára nem fogok tudni mit kezdeni vele, mert az teljesen szabálytalan lenne. Mindegy, azért persze maga az érdeklődés jólesik, mert tulajdonképpen, ha úgy vesszük, néha azért félig-meddig én is nőből vagyok. Állítólag.

Okosodik az öcsém

Nem is mondtam. Szerdán hazajött a tesóm. A kedves vállalkozó, akihez kimentek dolgozni, nem igazán tartotta be a szállásra vonatkozó ígéreteit, és első éjszaka egyáltalán nem volt hol aludniuk (egy sufniba küldte be őket, vagy mi), utána pedig apartman helyett valami menekültszállás-szerűségre kerültek - sok ember, egy fürdőszoba -, és a gyakorlatilag pénz nélkül érkező embereknek semmivel nem volt hajlandó megkönnyíteni az első napjaikat. Az öcsém meg - akinek volt annyi esze, hogy valahonnan szerzett magának tartalékpénzt, és magával vitte - visszafordult, és hazajött.

Szerintem jól tette, most már tudja, hogy mit NEM szeretne elviselni, és azt is tudja, hogy előkészítés nélkül szigorúan tilos az ilyesmibe beleugrani.

A Nagy Pirospaprika Bazmeg

Szóval az van, hogy nem lehet kapni magyar pirospaprikát a cébéában. Meg gondolom, máshol se nagyon. Van szerb, spanyol, meg perui. Állítólag keverve a magyarral, de én már mittudomén.

Nem mintha negyvenhat fokban mindenképp pörköltet szeretnék főzni azonnal, de mindenesetre amíg valahol nem találok valami tisztességeset, addig szevasztok, magyarosch kaják.

Nem bántam meg

Hogy:
- eveztem (pedig féltem ám nagyon, az utolsó előtti pillanatban még majdnem le is mondtam, de nem mertem, mert abból tuti hogy sértődés lett volna - és milyen jó, hogy végül elmentem!!!!),
- levágtam a farmernadrágom szárát (mert szerettem volna egy sortot, de ahhoz túl smucig voltam, hogy újat vegyek - éééés azóta viszont vettem egy új hosszút :-)))
- hagytam befesteni a szemöldökömet (pedig először nagyon rinyáltam a kozmetikuslánynak, hogy nem vagyok én rajzolt szemöldökű műnő, de megígérte, hogy ettől nem is leszek, és tényleg nem lettem :-)))
- elmentem Tankcsapda-koncertre (és kiderült, hogy nem is vagyok még annyira túlkoros - csak nem ismerem a számokat eléggé -, bár az mondjuk okos ötlet volt, hogy pogózni már nem mentem be a fiúkkal :-)))
- vettem grillserpenyőt (mert már régóta fájt rá a fogam, de mindig elmagyaráztam magamnak, hogy annyira nincsen rá szükségem - tényleg nem volt, de örülök neki :-)))
- beikeáztam magamnak egy új asztalt az előszobába, a régit meg kihajítom (igazából hiába nem volt semmi baja a réginek, egyszerűen túl sok helyet foglalt).

Ilyesmik. Sok kicsi jóság.

Egyedül a világ ellen?

... a többiek meg költöznek vissza Bicskére. Hát... asszem, kábé elfogytunk megint.

Most akkor tulajdonképpen mi lesz?????

... az öcsém tényleg kimegy...

A Bencocska meg az apja

Nagyon ügyes a Kismókus, már időnként sikerül neki négykézlábra állni, és egyelőre ismeretlen módszerrel halad is hátrafelé, múltkor állítólag a fotel alól kellett kiszedni. Azért a hatékonyságát nagyban javítja, ha az ember odateszi a tenyerét a csámpás kis talpa mögé, onnan akkor el tud rajtolni. Vagyis hát lendületet vesz a négykézlábhoz, mielőtt a négy végtagja ötfelé szétcsúszna. Akkor aztán szokás szerint orra esik.

A Nagymókus viszont telefonált, hogy tudok-e kölcsönadni neki párszázezer forintot - egyébként nem tudok -, mert sürgősen kéne neki egy kocsi (nemrég adatta el vele a régit a felesége). Hallott egy munkalehetőségről Németországban, és el akarja vállalni, de kocsi kell hozzá.
Nabazmeg.

Terápia

A hétvégi evezéstől kicsit izomlázam volt. Gondoltam, helyre kéne igazítani a hátamat meg a derekamat, ezért tegnap délután jól elmentem pilatesre.

Most már nagyon izomlázam van :-)

Juditka bővíti a szókincsét

Nem most, még nagyjából két héttel ezelőtt, amikor itthon volt nyári szüneten.
Van ugye az előszoba-felújítás, illetve most már majdnem csak volt, de azért egy kicsit tovább tartott, mint amire bárki is számított. Nekem tényleg nem baj, de Juditnak is volt része belőle, így jött létre az alábbi mini párbeszéd.

- Mit jelent az, hogy valakinek tele van a töke?
- Jucuska, az azt jelenti, hogy valakinek valamiből már nagyon elege van, és unja is.

Juditka szó nélkül visszavonult a szobájába - ahonnan szinte kihallatszott a fogaskerekek kattogása -, majd pár perc múlva kivágta az ajtót, és elégedett arccal közölte, hogy:
- Tele van a tököm a tapétázással.

A szemem sem áll jól

Olyan kedveset mondtak nekem hétvégén, az ilyesmit igazán muszáj megörökíteni.

Mostanában elég érzékeny lett a szemem a fényre, ezért pár éve csináltattam egy dioptriás napszemüveget, amivel egyszerre látok is, meg nem is folyik ki a szemem. Társaságban nem szeretem hordani, mert udvariatlannak tartom, de néha muszáj.

Hétvégén evezőstúrán voltam, és szokás szerint piszkáltam az egyik srácot, aki nézett egy darabig, aztán megkért, hogy vegyem inkább vissza a rendes szemüvegemet, mert hátha akkor a szemem villanásából ki tudja találni, hogy mit gondolok komolyan, és mit nem :-)

Mondjuk nem tudta, de szerintem ez olyan aranyos volt :-D

Fonaldilemma

Az utolsó uruguayi fonalam olyan, mint a téli égbolt. Halványkék, és többféle szürke. Hát persze hogy ebből is kendő lesz, mert mi más lenne, és ennek a kendőnek olyannak kell lennie, mintha puha felhőbe burkolóznék. Szerettem volna, ha működik a Shetland mintájával, de nem bírja, szétesnek a színek. Megint valami olyan lesz, aminek csak a széle csipkés. Alig várom, hogy megtaláljam.

Öcsisajt

Rég mutattam Beneckét, a kisdenevért.


Ez a kép úgy lett, hogy a Picasával szórakoztam.

Befejezett kendő

Gingko, ingyenes leírás, a Ravelryn lőttem. A fonal még egy nagyon régi közös uruguayi rendelésből származó gyönyörűség, a tű meg négyes. Mindenképpen olyan kendőt szerettem volna, aminek a "teste" simakötéssel készül, csak a szegélye csipkés, mert kíváncsi voltam, hogy mit tud magától ez a cirmos fonal. Annyira tud mindent, hogy egészen komolyan megfordult a fejemben egy olyan változat, aminek még a szegélyén is csak lustakötés van, de aztán ezt elvetettem, mert túlságosan vonzott a kihívás, ami elé a Gingko szegélye állított. Nem nehéz, de koncentrációt igényel, mert a munkadarab visszáján is mintát kell kötni, nem ám fordított sorokkal lazítunk :-D Blokkolni meg hát... agyhalál. Nem is sikerültek szabályosra a szélén a kis fodros levelek, de nekem tetszik. (Fent balra és lent középen van a két a leginkább színhű kép. Amúgy sem tudok fotózni, de ha még fény sincs, akkor pláne :-))

Meghatódva

Spontán Judit-napi kocsmázásra indul a Nép. Az ünnepelt Juditka engem nem nagyon tudna most elhívni, illetve el tudna, csak nem mehetnék, mert itthon van a húgom, és ilyen pikkpakk az öcsémet se lehet idecsicskáztatni, hogy márpedig vigyázzon a gyerekre.
Mi a megoldás?
Nálam kezdődik a buli!!!!
Mindjárt jönnek.
Én meg itt szipogok :-D

((És egyszer az életben kivételesen nincs itthon semmi kaja...))

Amikor hatnak rám

Hihetetlen, hogy mennyire "meg tudja tolni" az agyamat egy másik emberé. Csak nézek.
Találkoztam egy figurával, és leesett az állam, hogy te jó ég, mi van ennek a fejében. Mármint mi minden. Kicsit mintha a saját gondolkodásmódommal találkoztam volna, komolyabb, korrigált kivitelben. Megláttam kívülről, hogy milyen az, amikor valaki tényleg kreatív, az élet minden területén.
Ez az élmény felbátorított, hatalmas energiákkal látott el egy időre, nyilván elsősorban a tevékenykedős, kötős-horgolós dolgaim terén. Annyi új dolgot próbáltam ki az elmúlt két hétben, mint amennyihez korábban több hónap kellett. Élveztem nagyon.

De - ahogy lassan már majd csak megtanulom egyszer - nem mindenkit tarthatok meg magamnak, nem leszek mindenkivel örökké jóban, és van, aki "csak" inspirál egy darabig, lendületet ad, aztán elengedi a kezemet, én meg biciklizhetek tovább egyedül, mert ha abbahagyom, akkor viszont marha nagyot fogok esni.

A Népem

Megint megpróbáltam horgolni is

Soha nem gondoltam volna, hogy az életben valaha is amigurumi jószágokat fogok készíteni, és tessék. Azért még nagyon kezdő szinten vagyok, minden bajuk lett ezeknek a szerencsétleneknek, de legalább élveztem :-D

(Ingyenes minták, mindkettőt a Ravelryn találtam.)

Eszünk, alszunk, belefekszünk

András jellemezte így a hétvégi Tisza-tavi kiruccanásunkat. Valóban elég nyudgíjas tempóban nyomultunk, szombaton pl. este tizenegykor már mindenki húzta a lóbőrt. Túl nagy pörgésre most nem vágytunk, csak pihenésre, kikapcsolódásra, lazításra.
Meg még esetleg grillezésre :-D
Megvolt minden.
... és még az a jó az ilyen összeszokott társaságokban, hogy mindig az újonc mosgat, vagyis én már elég régóta nem :-D

Fagyi

Szóval a sztracsatellafagyi az úgy volt, hogy itt találtam egy vaníliafagyi-receptet, és amikor ez már majdnem kész volt, akkor felaprított csokit szórtam bele. Először azt gondoltam, hogy lereszelem, de aztán ez így nem volt szimpi, és végül késsel durvára aprítottam. Illetve olyan vegyesre. Kisebb és nagyobb darabkák voltak benne.

Finom volt.

És valahogy így nézett ki:

Tökéletes pillanatok a közelmúltból

Kettő is volt.

Első: hétvégén a nagyanyámnál.
Hanyattfekvés a fűben, sárgabarack- és kamillaillat. Távoli kutyaugatás, közeli madárcsicsergés. Az égen hatalmasnagy bárányfelhők, és icipici repülő. Meleg napsütés, cirógató szellő. Amikor sikerül SEMMIRE sem gondolni, csak beleolvadni a környezetbe.

Második: tegnap a Római-parton a barátnőmmel.
Napozóágyban hentergés, naplemente, meggyes sör, pacsálás bokáig a Dunában, hullámok, hajók, kiskacsák, koszos lábak :-) Világmegváltó beszélgetés helyett most a másfél évtizedes ismeretség összeszokott hallgatása.

Az ilyenektől annyira rendbe tud jönni egy csomó minden :-)

Meleg van

Folyton a fagyigéppel kísérletezem, pedig lassan abba kéne hagynom, mert megfájdult már a torkom.
Aminek viszont mindenféle szempontból nagyobb haszna van, az az, hogy naponta akár többször is nekiállok felmosni és/vagy mosogatni, just for fun, mert vizes :-D

Mini felújítás

Semmi extra, de örülök neki, annál is inkább, mert mégsem kell kicserélni az erkélyajtót. Hozzáértő ránézett a szemével, belecsavart 3 csavart, azt mondta, szerez majd olyan izét, ami egyébként eltört rajta, de addig is jó lesz így, és ha még le is festi, akkor egyrészt jól fog kinézni, másrészt nem rohad szét, ha megázik.

Ugyanez a Hozzáértő kedvezményes áron - mert ismerős ismerőse nyilván, és vagy nagyon csóró, vagy másodállásban szociális intézmény - még kifesti nekem az előszobát is, amit a barátaim már évek óta ígérgettek, de sosem lett belőle semmi.

További néhány cimbora azért még jöhetne, régi is, meg új is, vannak még itt megoldandó feladatok :-D

Juditka határoz

A szerdai telefonos szeánsz alkalmával Judit húgomat nehéz feladat elé állítottam.
El kellett döntenie öt perc alatt, hogy ma, azaz szombaton, eljön velem az egyik barátnőm esküvőjére, vagy inkább azt szeretné, ha a másik barátnőm vigyázna rá addig.

Még a töprengő kis pofiját is magam elé tudtam képzelni - kivételesen mindkét program a "fogára való". Legalább négyszer meggondolta magát, aztán rájött, hogy egyrészt az esküvőn jól kell viselkedni, másrészt meg ha én esküvőre megyek, az ugye nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ő EGYEDÜL (a szipirtyó nővére nélkül) mehet végre a barátnőmhöz, és emiatt már egyébként is elég hosszú ideje küzd kézzel-lábbal. Bolond lenne nem kihasználni az alkalmat.

Ezért aztán - persze csak miután bebiztosította magát, hogy fényképen azért majd megnézheti az esküvős barátnőmet "királylányruhában" -, közölte, hogy "nem bírom ki az esküvőt", és a kérdés ezzel el volt döntve. Vigyorogva készül az igazi komoly csajos programjára :-)

Hatékony gyerekmegőrzés

AJSZOJ????? Gyojsan kelj föj, KISCICA!!!!! - ordítja az arcomba öt centiről a legkisebbik unokahúgom üvegrepesztő hangon.
Jogos, úgy tényleg nem lehet túl hatékonyan felügyelni négy kislányra, ha a leharcolt nagynéni közben elalszik a fotelban.
Szerepcsere.
Végül azt mondták, jó gyerek voltam :-)
Remélem, máskor is vigyáznak rám :-D

Kizárás

Télen pont eleget rinyáltunk a közös képviselőnek, hogy változtassa már meg azt a minimálprimitív kapukódot, amivel csak az nem jött be a lépcsőházba, aki nem akart - az összes hajléktalan például akart -, de a közös képviselő nem képviselt az égvilágon semmit, csak azt, hogy nincs rá pénz.

Aztán hétfőn, amikor reflexből az egyszerű kóddal akartam bejutni a kapun, meglepődtem, mert nem sikerült. Végre megszüntették a közös kódot. Nekem nem gáz, én tudom fejből a másik "belépőmet" is (egy kétjegyű szám kell hozzá, aminek köze van az ajtószámhoz - de nem az -, meg egy négyjegyű kód, amit én pl. könnyen megjegyeztem, mert egymáshoz képest tök jól helyezkednek el a számok a táblán), a tegnapi nagy lépcsőházi reklamációból viszont arra következtettem, hogy vannak jó néhányan, akik nem tudják a saját kódjukat, vagy tudták, de már rég elfelejtették. Ja, és kulcsuk sincs a kapuhoz, mert ugye az minek, mikor csak be kell pötyögni azt az igazán egyszerű számsort.

Mindenesetre van nekem az az áldott jó szívem, ami most majd szépen elküld engem a kulcsmásolóhoz, hogy adhassak egy kulcsot az alkesz néninek a kilencediken, aki aztán remélem, tovább másoltatja majd az összes csöves haverjának, akik már egész eddig is csak azért tudtak benn telelni (meg nyaralni) a lépcsőházban, mert ő megadta nekik a kapukódot.

Eddig ez egy jó nap

Megjöttünk a piacról, én és az elégedett fejem :-)
Nagyon szeretek szombaton délelőtt elsétálni a kispesti piacra, felér egy wellness-kezeléssel, amit ugyan soha nem próbáltam, de biztosan így van.
Hazafelé mondjuk már nem annyira wellness, mert cipelhetem, amit vettem :-D

Ma büszke lehetek magamra, nagyon visszafogottan vásároltam, (aha, mert előtte már dorbézoltam ám egyet a drogériában), még a tejesnél se rendeztem különösebb ámokfutást, pedig ott azért szoktam. Amolyan szombati luxusként a mai második kávémat már rendes tisztességes házi tejjel ittam, mert ami jár, az jár.

Most tehát van itthon aprószemű újkrumpli, petrezselyem, zöldbab (zöldhüvelyű), egy egyszemélyes darab dinnye, juhtúró, tej, tejföl, rendes kenyér, meg vaj. És már az is megvan, hogy miket fogok főzni.

Ja, és a másik legjobb dolog, hogy "ráérős" hétvégét engedélyeztem magamnak. Nagyon remélem, nem támad be félúton a lelkiismeret-furdalás.

Takaró update

Ma ilyen update-elős nap van (ezt így kell írni?).

Tegnap este megint elértem a takarónak az egyik csücskéhez, és ebből az alkalomból meg is mértem, 75x75 cm-nél tartok.
Nem mondanám, hogy gyorsan haladok, azt viszont igen, hogy rendkívül lassan.
De egyrészt folyton fáj a csuklóm tőle, nem akarom túlzottan erőltetni, másrészt meg - lássuk be - elég unalmas :-)

Kép nincs, mert pont ugyanúgy néz ki, mint legutóbb, csak annál azért valamivel nagyobb :-)

Polgármester update

Nyilván nyert az új jelölt Felcsúton, de persze ez igazából nem volt kérdés...

Best of öcsém

Szereplők: öcsém, sógornőm, én.

1. Sógornőmmel barkochbázunk (vittem neki meglepetést, és megpróbálta kitalálni, hogy mi az :-)
S: - Meg lehet enni?
É: - Nem.
S: - Fel lehet venni?
É: - Nem.
Ö: - Le lehet tenni?

2. Egy járókelő srácot értékelünk éppen.
É: - Hű, turistafiú, hazakísérsz?
S: - Ne már, ez tök béna.
É: - Innen elölről tényleg, viszont jó segge van.
Ö: - Kár, hogy a nyakán hordja.

Nem a megfelelő színekben...

Eljött az ideje ennek a témának is, mert most egész közelről figyelhettem meg a rendszer működését.

Pontosan eddig bírta nagykirályunk, hogy éppen Felcsúton a független polgármester nyerte meg a választást, illetve még eddig se, mert hónapok óta ment a fúrás-faragás, aminek a végén persze sikerült valamit találni a polgi ellen, volt kampány (főleg lejárató, meg ígérgető), aztán ma meg új választás.

Felcsút nem egy nagy település, ismer mindenki mindenkit, kiszivárog mindig minden, most is szinte a beszívott meg kilélegzett levegővel terjedt, hogy pontosan milyen meggyőzési módszereket alkalmaz az új polgármesterjelölt. Meg hát ugye ott a bázis a háta mögött, van honnan erőt meg ötleteket meríteni.

Felcsút egyébként is annyira jó hely, hogy az elmúlt hetekben pár százan be is jelentkeztek oda, nahát-nahát.

Csak tudnám, ki fogja nyerni ezt a polgármester-választást...

Matekzseni, vaklégy, vaklárma

Miután ilyen frankón nekiálltam sajnáltatni magam, kötelességemnek érzem beismerni, hogy a tízesátlépésekkel, meg úgy általában az összeadással - úgy tűnik - még gondjaim vannak így harmincnégy évesen, szóval szerencsére rosszul adtam össze a csekkeket. Így történt, hogy a postán kellemes meglepetésként ért a hír, hogy nem is annyit kell befizetnem, amennyit én kiszámoltam, hanem csak kevesebbet.

Persze olyan nagyon így se ugrálhatok, de ez már - szinte - normális, semmi extrém csóróság.

Amúgy pedig meg is érdemlem, máskor mindig igyekszem a hónap végére időzíteni az "extrém" kiadásaimat, hogy tudjam, meddig lehet nyújtózkodni, most viszont június elején voltunk zülleszkedni Szekszárdon, és hát júliusig kénytelen vagyok szembenézni a következményekkel :-)

Innen szép nyerni

Az milyen már, amikor rájövök, hogy az elkövetkező húsz napra van összesen hatezer forintom, és ebből hármat el fogok költeni pénteken??? Izgalmas időszak következik, úgy érzem.

Best of öcsém

Bencének levágták a haját, hihetetlenül néz ki :-D
Reggel ébredés után összevissza nyekergett, az öcsém sehogy nem bírt vele, ezért végül beszólt neki:
- Kisfiam, azért mert kopasz vagy, még nem kell erőszakosnak lenned!

Mi csípi a sógornőmet?

Öcsém felesége bőrgyógyászhoz ment, mert kiütések vannak rajta. Meséli:
- Ez a bőrgyógyász, ez tiszta hülye. Ő kérdezi tőlem, hogy ezek nem lehetnek rovarcsípések?... Hát én nem tudom, de itt a négy és fél hónapos gyerek, szóval ha rovar, akkor jó lenne kitalálni...

Öcsém megnyugtatja:
- Már megmondtam, hogy BENNED vannak a bogarak, azok csípnek...

Amit szeretnék, meg ami lesz

Azt hiszem, ma leginkább madárfióka szeretnék lenni, kis pelyhes. Egy meleg fészekben. Vagy odúban. Vagy valakinek a tenyerében. Ahol melegítenek, vigyáznak rám, én meg tudomást se veszek a világról. Néha csipogok egy kicsit, esetleg.

Feladatokra meg kihívásokra most nem vágyom, szerencsére nincs is momentán semmi túl komoly.
Amin gondolkodni kell, az is olyan, hogy várhatóan mások fognak gondolkodni helyettünk.
(Előbb-utóbb el kéne adni a lakást, amiben öcsémék laknak, de előtte illene rendezni, vagyis átrendezni a tulajdonviszonyainkat, mert mindeki beleörökölt mindenbe, és nem olyan túl jó az, ha egy lakásnak egyszerre ennyi tulajdonosa van.)

Ezen kívül a mamának lesz szülinapja szombaton, de úgy izgul, hogy biztos, ami biztos, már a múlt hét végén megsértődött, amiért nekem programom volt. Szerencsére öcsémék szóltak neki, hogy lehet lazítani, mert csak egy hét múlva lesz, akkor meg nem megyek sehova :-D
Meg az anyósnak is szülinapja lesz, mármint persze az öcsém anyósa, de nálunk ugye árukapcsolás van, egyet fizet, kettőt kap, én voltam az ajándéktermék, pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el.

Godolom, ezen a ponton ideje elfelejtenem, hogy esetleg lehetne egy nyugis, punnyadós hétvégém. Nem lesz. De csak félig bánom. És egyébként is, a pillanatnyilag elérhető lehetőségek közül még mindig a családom hasonlít legjobban arra a biztonságos fészekre, ahol lenni szeretnék.

Most, vagy soha

"MOST nem adok puszit, mert beteg vagyok", mondja a kollégám, aki még SOHA az életben nem adott nekem puszit úgy egyébként.

Pedig nem zavarna :-)

Rendet kellene raknom

Kopoltyút lenne jó növeszteni, annyira párás ma a levegő. Mindegy, felőlem már akár eshet is, hozzájárulok. A hétvégén úgyis megvolt nekünk a jó idő, nem esett, nem volt szélvihar, szépen sütött a nap, lehetett kirándulni. Igaz, az idő legnagyobb részét különböző borászatoknál töltöttük, ahová amúgy se esett volna be az eső, meg fújt volna be a szél. De azért mégis így volt ez az igazi.

Egyébként igen, kirándultunk is. Végre egyszer :-) Nem hittem volna, de tényleg sikerült, méghozzá MÁSNAP :-)
És láttuk a híres-nevezetes gemenci szarvasokat. Hármat, messziről, száguldás közben. Ők száguldottak, mi csak bámultunk lefagyva.

És hogy miért kellene rendet raknom? Mert pénteken valaki szeretett volna hazakísérni, én meg azért voltam kénytelen erre nemet mondani, mert momentán annyira balkáni állapotok uralkodnak nálam, hogy egyszerűen nem engedek be senki emberfiát. Hát, így jártam. Tulajdonképpen úgyis indultunk reggel Szekszárdra, szóval meg tudom ideologizálni magamnak, hogy az éjszakából hátralévő néhány órát sokkal jobb volt nekem egyedül, és alvással tölteni :-)

Így is volt, mert az odafelé úton hiába próbáltam, nem tudtam elaludni a kocsiban (fel voltam pörögve), ha előtte azt a két és fél órát se aludtam volna végig, akkor nem tudom, mi lett volna belőlem estére, annyi borkóstolás után. Így is bealudtam az utolsó borozóban, miután odaráncigáltam szegény Zetor cimborámat, hogy lássam. Megnéztem, aztán leraktam a fejemet az asztalra, és aludtam egyet, míg a srácok fröccsöztek. De ez csak késő este történt, addig hősiesen álltam a sarat (vagyis a bort) két borkóstolón, a meglehetősen rövidke éjszakai nyugodalom után :-)

De azért asszem, mégis rendet rakok a közeljövőben. Még jól jöhet.

Egyébként megvan ám a mángold

Csak elfelejtettem mondani. Múltkor meglett a durvanagy disznóparé között. Nem is volt egyszerű észerevenni a kávéskanál méretű leveleit, mángoldembrió ez még csak.

Álmomban kicsi voltam

Rossz volt. Nem tudtam kijönni a kiságyból. Egyébként ugyanannyi idős voltam, mint ébren. Csak kicsi. Nem tudom már, miért akartam kijönni, de nagyon mérges voltam, nagyon kicsi, és nagyon tehetetlen.

Anyuról álmodtam ugyanezt egyszer, amikor már beteg volt. Ősz haja volt, rugdalózóban állt egy hatalmas kiságyban, kicsi volt, és sírt. Mi meg nem vettük ki.

Ha akarom, van párhuzam, tényleg kissé mintha túlnőttek volna rajtam a dolgok. Azért remélem, engem előbb-utóbb mégiscsak kivesznek...

Sikeresen kertészkedünk

- Francokat biokert, hülye vagy, hogy lenne már bio, amikor a múlt héten gyomirtóztál????
- Jó, de nem helikopterről.
...
- Te, kikeltek ezek?
- Nem.
- Egy darab se?
- Egy se.
- Mondtam, hogy meg kéne locsolni.
- Jó, de úgy volt, hogy esni fog.
...
- A mama kukoricája se nagyon kelt ki.
- Ja, de az kikelt volna.
- És mi lett vele?
- A Laci véletlenül kiszántotta a motoros kapával.
- A mama mit szólt?
- Semmit, nem mertük neki megmondani.
...
- Hallod, ez gaz?
- Mittudomén, hogy mi az.
- Csak ez az egy van belőle, akkor kihúzom.
...
- Itt minek is kéne lenni?
- Várjál, a mama idetűzte a zacskót... akkor petrezselyem.
- Azt hittem, direkt disznóparét termelünk.
- Mér', állítólag azt is meg lehet enni, nem tudtad?
- Nem, de jó tudni, mer' úgy látszik, akármit vetünk, mire kikel, valahogy mindig paré lesz belőle.
- Nem baj, legalább majd a Bencuska lesz az első kisgyerek, aki kizárólag disznóparén nő fel.

Jucuska visszatér

Legutóbb telefonban jól kiakasztott, mert nem volt képes elmondani, hogy mit ebédelt aznap, csak hajtogatta, hogy nemtudom, nemtudom, nemtudom.
- Jucuskám, nem lehetsz ennyire kis buta.
- DE!!!
Hát, a jogaival legalább tisztában van a gyerek :-)))

Ma meg érte mentem, a vasútállomásra vezető úton a Hugi végig kattogott mellettem, mint egy nagyra nőtt retró felhúzhatós bádogcsirke, hogy ő nem is velem akar hazajönni, hanem mással, nem akar szoknyában jönni, nem akar holnap a mamához menni, és nem akarja, hogy legyenek kismacskák (kicsit későn szólt).
A vonaton aztán közölte, hogy:
- Nem bírok magammal.
- Hát azt veszem észre.
- Kinn akarok álldogálni végig. A folyosón.
És tényleg kiment a folyosóra - előtte megígérte, hogy nem fog dumálni - és két órán keresztül ott állt kinn, a legteljesebb nyugiban.
Csak azt sajnálom, hogy nekem nem jutott eszembe már sokkal korábban, hogy ki is lehetne zavarni :-D

Családi karika(túra)

Ma este én voltam beosztva ügyeletbe a Zuzmófejű mellé, mert az öcsémék elmentek ügyet intézni. Hihetetlen módon harap a kiscsávó a nulla darab fogával, ráadásul a komfortérzetéhez elengedhetetlenül szükséges, hogy legalább az egyik kezem folyamatosan a szájában legyen. Elég érdekes mutatvány volt fürdetés után egy kézzel elvégezni különböző (illetlen) teendőket a pelenkásabbik fertályán, mert a másik kezemet közben muszáj volt felháborodottan röfögve majszolnia. Ha elvettem, haladéktalanul reklamálni kezdett.
Később komoly tárgyalása volt a porszemekkel meg a villanykörtékkel, de amikor úgy hallottam, hogy nem jutnak dűlőre, és kezdenek a dolgok elfajulni, akkor elvittem inkább aludni, kérdezték is öcsémék, amikor hazaértek, mit adtam be a gyereknek, hogy már alszik :-)

(Öcsém egyébként megy tovább másodfokra. Erről most nem is szeretnék sokkal több mindent elmondani. Pillanatnyilag le vagyunk sújtva.)

Vagány kiscsávó

Na, mit szóltok az unokaöcsém új pólójához? A nagynénjétől kapta! :-D

Kiábrándítósdi

Kertészkedés után mintha látszana a bokámon, hogy meddig ért a zoknim.

- ODANÉZZ!!!!! Egy kicsit lebarnultam!!!!
- Szerintem meg koszos vagy.

Eredeti hasonlat

Sajnos realittyet néztünk ma este családilag - mondom én, hogy süllyed a színvonal -, és a szépreményű kisöcsém meg bírta jegyezni, hogy "annak a csajnak olyan a szája, MINT EGY KONYHARUHA".
Ezen a ponton én készen is voltam, és konkrétan lementem a padlóra röhögni, de ezek után még képes volt lemodellezni a konyharuhaszájat a Bence baba egyik pelenkájával, és ami a legrosszabb, hogy egyébként annak a csajnak TÉNYLEG olyan szája volt :-D

Oda az igazság

Úgy látszik, hiába járt nálunk Mátyás király.
Öcsémnek tegnap megint volt tárgyalása Szombathelyen.
Az ügyész nagyon brutális büntetést javasolt kiszabni rá.
Igazságtalanul.
Anélkül, hogy bebizonyították volna: ő okozta a balesetet. (Azért nem tudták bebizonyítani, mert nem ő okozta, de ez igazán elhanyagolható, apró kis probléma itt nálunk...)
Jövő héten ítélethirdetés.
És ha azt kapja, amit az ügyész kért, akkor neki vége van.
Meg a családjának is.
Meg nekem is.

ÉS NEM Ő VOLT A HIBÁS, bzmg, NEM Ő VOLT!!!!!

Nagyon aggódom az öcsémért.

Nyugalom, csigavér

Tényleg nem egy kapkodó idegbeteg módon kötöm ezt a takarót (márminthogy REMÉLEM, hogy takaró lesz majd egyszer), következésképp iszonyat lassan haladok. Viszont legalább jól néz ki. Még mindig. Sőt, egyre jobban.


Most egyébként olyan 55x55 cm. És még a fonal negyede se fogyott el. Nem szeretnék felelőtlenül nyilatkozni, hogy mikorra saccolom a befejezését. Lehet, hogy az eurót előbb bevezetjük :-D

Innen már csak felfelé

Tudok-e ennél mélyebbre süllyedni, ha már a lift se áll meg velem a földszinten, hanem megpróbál még egy kicsit lejjebb menni? :-)
Be is ragadtam egyébként, és meg kellett várnom, míg jöttek a szerelők, és kiszereltek.

Amúgy ez itt tényleg nagyon az alja, ma képes voltam sajtos-tejfölös tésztát hozni ebédre, pedig máskor ennél azért egy egészen picivel kreatívabb vagyok :-)))

Zöldséget beszélek

Az előbb eszembe jutott hogy MÁNGOLD, kicsit bővebben, hogy kéne valamit főzni mángoldból.
Aztán az is beugrott, hogy mintha hétvégén nem is láttam volna sehol a kertben, pedig régebben mindenhol nőtt, mint a gaz. Még a papa terjesztette el.

Fel is hívtam a mamát, hogy te mama, hol a mángold.

Naszóval a mángold, az kábé nincsen sehol, mert volt tavaly az a hülye, aki alkalmanként két rugóért állítólag SEGÍTETT művelni a kertet, de én csak azt vettem észre, hogy amikor nagy volt a gaz, akkor lekaszált mindent, de annyira mindent, hogy pl. a borsót is, és a másik műsorszáma pedig az volt, hogy amiről nem tudta, hogy micsoda, azt meg kikapálta, úgyismint rebarbara. Meg hát a mángold.

Fogyatkozás

Tökéletes hétvégének indult. Tesómékkal csapatostól megszálltuk a mamát ottalvósra, egy csomót kertészkedtünk, jól haladtunk a munkával, szép idő volt végre, Bence (többnyire) vidáman kukorékolt (kivéve, mikor felháborodottan üvöltött), jókat kacarásztunk (értsd: törvénytelenül röhögtünk), ittunk pálinkát, meg miegymás. Szóval tényleg tökéletes hétvégének indult.

Reggel félálomban hallottuk a telefoncsörgést, aztán a mama kétségbeesetten kiabált nekünk: meghalt a testvére.

Laci bátyja 90 éves volt (a falu második legidősebb embere), rozoga, de mégis váratlanul lett rosszul, és hiába hívtak mentőt, orvost, nem tudtak segíteni.

Sosem tartottunk annyira szoros kapcsolatot, de a nagyanyámékkal együtt rohant a kórházba, amikor megszülettünk, jött a ballagásomra virágcsokorral, gratulált a diplomámhoz, ott volt a szüleink temetésén, meg az öcsémék esküvőjén, és még Kató néni, a felesége is mindig naprakész volt abból, hogy éppen mit dolgozunk (a mamával azért rendszeresen beszéltek telefonon, ő meg folyton dicsekszik velünk, pedig igazán nincs mire felvágni :-) - szóval most, hogy így belegondolok, a "nagyanyám testvére" kategóriában magasan túlteljesített.

Mama szegényke... hát elég rendesen megzakkant, ami teljesen érthető. Talán szerencse, hogy ott ugráltunk a nyakán mind, és nem volt ma egyedül. Reméljük, egyszer még lesz alkalmunk rendezni egy olyan hétvégét is, amikor majd megint mind együtt leszünk, és kivételesen senki nem hal meg. Nálunk az ilyesmi újabban elég ritka.

Best of öcsém

Nézi a fiát:
"Olyan szép ez a gyerek... Folyton azon gondolkodom, ki lehet az anyja."

Az ember(nem)ismeretemről röviden

Folyton az van, hogy csalódom az emberekben. Tudom is, hogy miért: soha nem tanulom meg az emberi kapcsolataimat a "helyükön" kezelni, mindig mindenkit fontosabb pozícióba sorolok, mint ahová tartozna. Aztán persze sokszor kiderül, hogy rosszul mértem fel a helyzetet, és olyankor hosszú ideig lógatom az orrom. Most is lóg éppen. Egyszer majd csak elfogadom, hogy nem lehet mindenki örökre a legjobb barátom, hanem igenis vannak rövidtávú cimborák, felületes ismeretségek, érdektelen figurák, sőt akár rosszindulatú disznók is, bár szerencsére én ilyennel legalább még nem találkoztam. Akkor meg mit is lógatom az orrom. Ugye?

Komoly felelősségtudat

Mivel nagynéniként igazán a szívemen viselem Bence unokaöcsém nevelését, úgy gondoltam, hogy ideje belekezdeni a korai fejlesztésébe, és vettem neki egy AC/DC-s pólót. Elvégre már majdnem négy hónapos.

(Majd azért az apja fejét megnézem csütörtökön, amikor megyek hozzájuk :-)))

Fogadom, hogy...

...ma legalább 60 (egymást követő) percet rendrakással fogok tölteni otthon.

Hihetetlen, hogy megint mi van, folyton ez történik, ha huzamosabb ideig csak aludni járok haza, meg hogy reggelente elhasználjak egy bögrét kávézáshoz.

Reklámhelye

Nem nagyon jól tudok kampányolni, de ha esetleg van valaki, aki szívesen adna 1%-ot a lakóotthonnak, ahol Judit húgom is él, akkor szóljon :-)

Nem egészen értem

Mit csinálok én hajnali négykor már egy órája ébren?????
(Mármint azon kívül, hogy kínomban netezek, és várom, hogy vissza tudjak aludni, de lassan már minek.)

Vízhordó lány

Szóval az a helyzet, hogy szétment valami cső a fürdőszobában. Mondjuk véletlenül éppen volt olyanból tartalék, csak amikor a nagybátyám megpróbálta a rosszat kiszerelni, akkor a menet is szétment a csaptelepben. Tartalék csaptelepet pedig nem tartok itthon (csövet se direkt, ezt azért el lehet képzelni :-), találtunk viszont egy elég rozoga, de még végszükség esetén használható konyhai csaptelepet.

Hát most ez van nekem a mosdónál. A kád fölé fordítani persze nem lehet, meg a zuhanyt se lehet rácsatlakoztatni, miért is lehetne, mikor konyhai.

Úgyhogy ez van, beüzemeltem a legnagyobb fazekat, abba engedem a vizet, aztán átöntöm a kádba, ésígytovább a végtelenig. Elég takarékos megoldás, mert hamar megunom, és kisvízben mosakszom inkább :-D

Kéne venni új csaptelepet, de a nagybátyámék elutaztak egy hétre. Mire visszajönnek, addigra meg én megyek el hétvégére. Persze lehet, hogy itthon kéne maradnom, de úgy gondoltam, hogy ha már végigspóroltam ezt a hónapot a badacsonyi kirándulásra, akkor inkább elmegyek borozni, és majd a következő fizetés utánra ütemezem az olyan luxuskiadásokat, mint csaptelepvásárlás :-D Ez annyit jelent, hogy szerelés majd csak a rákövetkező hétvégén, tehát itt most Spárta van két hétig, meg vízöntögetés. (A vízvezetékszerelő nem opció, ANNYI pénzt azért nem sikerült félretennem...)

Hajat mosni a legkalandosabb különben, a kád fölött lógva ugyanis a nagyfazekat nem bírom a fejem fölé emelni, ehhez a művelethez be kellett vetni egy kisebbfajta műanyag kancsót, és olyan negyvenkilencszer leönteni a fejemet, mire úgy ítéltem meg, hogy na jó, szerintem most már akkor inkább nem is habos.

Mehetek egyébként a barátnőmékhez csövezni bármikor, de őszintén szólva annyi mindent kéne átcuccolni, hogy azt hiszem, a vízhordás egyszerűbb :-)

A húsvéti locsolás alternatív formái

Egyrészt: Bence lehányta a hátamat.
Másrészt: csőtörés volt nálam.

Akarhatok én még itt valamit egyáltalán? :-)

Kreatív nagyi

Nagyanyám tojást festett, esküszöm, ez egyszer még művtöri-tananyag lesz, "Huszonegyedik századi nyúlábrázolás egyéni felfogásban" címmel :-D

Huligán

Ez az a fej, ami miatt eddig még nem csapta agyon senki a büdös kis bőgőmasinát :-D

Merek nagyot álmodni

Például egyelőre elhiszem, hogy ebből előbb-utóbb takaró lesz. Fesztiválozós Takaró. Mondjuk erős a gyanúm, hogy idén még nem vihetem magammal a szigetre. Majd egyszer talán a dédunokám.
Egyébként színátmenetes gyapjúfonal a Barkából, 4-es tű, a minta meg Ten Stitch Blanket, ingyenes a Ravelryn.

Ürgeujjak

Kipróbáltam, hogy telefontokon kívül mást is tudok-e horgolni. Tudtam.


És ezen az oldalon találtam.

Nincs szülinapom

Majd azért lesz, viszonylag nemsokára, ezért a sógornőm tortát sütött nekem, az öcsém meg hozott egy üveg becherovkát. Én viszont ünneprontó voltam.

Én: Úristen. De hát... Nincs is szülinapom. Én babonából sose szoktam előre megünnepelni... csak amikor már biztos megértem.
Sógornőm: Hát jó. Tudod mit? Egyél egy kis tortát csak úgy. Ezt a gyertyát meg most hazavisszük, és majd legközelebb meggyújtjuk, és elfújod.
Öcsém: Nesze, egy üveg pia. A születésnapodra meg majd megin' nem kapsz semmit.

Bence baba aludni megy

Még az apjára se mosolyog, a "prédikálószékében" hangosan üvölt, kézben nyüszög, ficereg, ezerrel cumizik. Bence fáradt, de keményen küzd az elalvás ellen.
Imádom, ha én fektethetem le.
Akkora mázlim van a sógornőmmel, talán csak a fürdetés az, amit jobban szeret maga csinálni (de még azt is átadja azért néha), amúgy egy nagyon tág jogkörrel felruházott nagynéni vagyok.

Mindig meghatódom azon, ahogy az unokaöcsém elalszik.
Beteszem a kiságyába, eligazítom a kezeit, odaadom neki a cumiját, betakarom, aztán jön egy puszi a hörcsögpofijára. Hatamas kerek szemekkel bámul, kétségbeesetten cumizik. Cirógatom a kis szöszös fejét, egyre lassabban pislog, de két pislogás között még mindig egyenesen rám néz. Végül megadja magát, és beájul.

Aztán megesik, hogy ezt a programot egymás után többször is lefuttatjuk, adott esetben váltott személyzettel, mert úgy látszik, aludni is elég fájdalmas dolog lehet egy ilyen kicsi gyereknek :-)

Korál, külön csak nekem :-)

"Ki mondja meg, vajon meddig lehet,
Hogy mindennap, mindenhol erős legyek.
A csönd volna jó, kicsit könnyebb napok,
Ne kérdezz semmit, ha látod, hogy fáradt vagyok."

Hát ez most nagyon jó.
Kéritek?

Eső, külön csak nekem

Nagyon közel lakom a villamosmegállóhoz. Tényleg NAGYON közel.

Mire a kapuig értem, bőrig áztam.
Aztán mire a lifttel is felértem, elállt az eső.
Na jó, persze magasan lakom, a tizediken, de hát akkor is :-)))))

Az őseink

Ja, nem, most nem Mátyás királyról lesz szó, bár mint tudjuk, ő is bejáratos volt hozzánk, hanem kicsit közelebbi rokonainkról.

Életükben hányszor felejtettem el a névnapjukat (és a születésnapjukat is persze), bezzeg mióta meghaltak, minden egyes április 12-én eszembe bír jutni, hogy az apám és a nagyapám is Gyula - volt. Kicsit talán késő bánat.

Egyébként még nem szedtük le az ajtókról a névtábláikat, egyelőre az öcsém is meg én is Gyula álnéven élünk, postásaink legnagyobb örömére és boldogságára.

Régészeti lelet

Előzetes információ: öcsémék most az apai nagyszüleink lakásában laknak, a bútorok egy része még a régi. Mi elég kártékony kisgyerekek voltunk.

Telefon tegnap:
- Te, nem tudod, miért van felírva a fotel karfájára, hogy "Itt járt Mátyás király"???
- Öööööö.... nem tudom, de az tuti, hogy mi voltunk.
- Az nem lehet, hogy tényleg itt járt Mátyás király?
- Ja, de.

Nagybácsim egy trükkös csávó

Milyen jól kitaláltuk, hogy ha a nagybátyám és a mama mondjuk havonta egyszer (de lehet akár többször is) meglátogatják öcséméket - vagyis természetesen Bence babát igazából - akkor azon a hétvégén nem nekünk kell rohanni, hogy a mamának bevásároljunk, meg fát hordjunk, meg elmosogassunk, ésígytovább.

Aha.

Kérdezem ma őket - áááááá, cseppet sem célzatosan - hogy akkor most hazafelé ugye bemennek vásárolni a mamának. Közli a nagybátyám, hogy nem. Viszont most indulnak haza, mi lenne, ha mennék velük, és akkor megállnánk itt a következő bevásárlóközpontban, én meg jól bemehetnék vásárolni a mamának :-D

Hát, így jártam :-D
Jó, az is tény, hogy nem kellett se fát hordanom, se mosogatnom, se ésígytovább, és még haza is vittek. És én szabhattam a feltételeket: OK, legyen, viszont ők kinn megvárnak a kocsiban, én meg akkor 10 perc alatt végzek. De akkor is, nagybácsim ANNYIRA profin oldotta meg, hogy ne neki kelljen a mamával piszmognia a boltban :-D

Szomorka

Persze, szoktam időnként sajnáltatni magam, és csinálok problémát olyankor is, amikor nincs, de ki az a hülye, aki azt AKARJA direkt, hogy rossz legyen neki, hát én nem. Most éppen a szüleim hiányoznak. Nem tudom pontosan, miért próbálok újabban "időutazni", a múltkor az apai nagyszüleimet rendeltem haza álmomban, bár ők ilyenkor mindig elmagyarázzák nekem szépen, hogy vissza kell menniük nemsokára, csak erre az alkalomra külön engedélyt kaptak. Már kétszer "voltak" látogatóban. A szüleim eddig soha, pedig anyuval még meg is beszéltük, hogy ha tud, akkor jönni fog. Egyébként állítólag épelméjű vagyok.

Bréking nyúz

Április 1-től végre én vagyok Judit húgom gondnoka, tegnap vettem át a határozatot. (Királyság.)
Bolondok napja alkalmából ünnepélyesen kineveztek - ezek ismernek minket valahonnan???? :-)

Gyanúsan hosszú az a rész, ahol a kötelességeimet sorolják fel. Lesz itt még adminisztráció, meg bürokrácia, meg sírás-rívás, én már látom...

Helytelen viselkedés

Az öcsém meg a sógornőm hazaérnek a bevásárlásból, és azt látják, hogy a gyermekük szájából cumi lóg.
- Némmá. Dugó van a fiamban. Visított nagyon?
- Nem, nem visított. Szépen csöndben szívogatta a nyakamat. Én meg mondtam, hogy "na de Bence, te mégiscsak az UNOKAÖCSÉM vagy"... és inkább odaadtam neki a cumiját.

A víz szárító hatásáról

Hogyaszongya, biztos attól van mindig ilyen borzalmasan kiszáradva a kezem, mert keveset iszom.
Tényleg keveset, egyébként, de már második hete megint kötelezően előírtam magamnak napi 1,5 liter rózsaszín víz elfogyasztását.

Ami a kezeim állapotát illeti, sikerült pontosan ellenkező hatást elérnem, mint amit szerettem volna.
A vízivástól ugyanis nagyon sokszor kell kezet mosnom egy nap (igen, itt egy logikai lépés szándékosan kimaradt), és a sok kézmosástól pedig irgalmatlanul kiszárad a bőröm. De nem érdemes mindig bekrémezni, mert úgyis nemsokára meg fogom mosni megint.

Mostakkor??????

Mintakövetés minden téren

Ezer éve nem kötöttem, illetve hát de, persze, mert ott a Barka, szóval helyesbítek: ezer éve nem kötöttem csak úgy, a magam gyönyörűségére. Végül be kellett látnom, hogy hiányzott a csipke. Azt nem tudom, hogy vajon a lelkivilágomnak-e, vagy csak egyszerűen le akartam már érzésteleníteni magam valamivel, netán kellett egy alibi, hogy mégis mit csinálok, amikor nem azt csinálom, amit kéne... na de mindegy is. Gail lesz egyébként.

Illetve beszereztem ijesztő mennyiségű színátmenetes gyapjúfonalat, amiből elméletileg olyan jó lenne egy csigavonalas takaró... asszem, megvan, mivel fogom tölteni majd a nyugdíjas éveimet :-)))

Amúgy meg két hét és jön Jucus meg a húsvét, 3 hét és megyünk Badacsonyba, a többit nem tudom, és közben halványan dereng, hogy évek óta nem csináltam semmit, ami nem terv szerinti, hanem csak spontán, és lehet, hogy az zavar, hogy úgy bezártam magamat mindenféle szabályok meg napi- és hetirendek közé, hogy Judit húgom se csinálhatná jobban. Nem tudom, egyáltalán kijönnék-e még, ha lehetne.

Időtlen

Észere se veszem, úgy telnek el a napok, az előbb még vasárnap volt, ma csütörtök van, holnap megyek Juditkáért, ami azt jelenti, hogy eltelt egy újabb hónap.
De hogy mikor?
És én ott se voltam.
Asszem.

Nem is az a baj, hogy annyi a dolgom, amennyi minden napra elég. Blogolni igazából a monotónia miatt nincs miről. A napirendem ugyanaz, a hetirendem változatlan, és pont egyformán fáradt vagyok minden hétfőn, kedden, szerdán, stb. és vasárnap is.

Szerencsére vannak azért a naptáramban leszúrva mindenféle jelzőtáblák, most hagytam el a Villány feliratút, a következőre az van írva hogy latte art workshop, a rákövetkezőre meg az, hogy Badacsony, és akkor élek egyik táblától a másikig valahogy, nekimegyek fejjel, végrehajtom a megfelelő programot, örülni kezdek, hogy élek, de akkor aztán puffegypofon, takarodj vissza a mókuskerékbe.

Ahhoz, hogy ez változzon, olyan eseményeknek kéne megtörténniük, amikről viszont nem szeretném, hogy bekövetkezzenek. Köszönöm, talán mégis inkább a mókuskereket kérném.

Az év első kötelező bortúrája

Megint voltunk Villányban, de ez nem annyira meglepő, mert nagyjából 10 éve minden márciusban megyünk. Az eredeti bandából már csak én vagyok, mert a többiek férjhez mentek, megnősültek, elköltöztek, gyerekük lett, külföldön vannak, meg hát ugye nem érdekeljük egymást, csak ez mégis olyan vacak, ezért keresünk magunknak mindenféle más mentséget.
Mindegy, a banda átalakult, és majd meglátjuk, hogy újabb 10 év múlva kik lesznek ott.

Már évekkel ezelőtt rájöttünk, hogy egy napra menni nem érdemes, azóta a villányi kirándulás ottalvós.
A menetrend a következő: első nap (még frissen) pincelátogatás és borkóstoló, aztán második nap sült csülök, közben valamikor egyrészt burek, másrészt a kötelező pincék végigivása, ebből egyre több van, így két napba már nem is fér bele a program, csak háromba :-) Sajnos :-)

Kirándulni is kell, ezt ki-ki a rá jellemző lelkesedéssel fogadja, de azért túl hangosan tiltakozni nem szokott senki, mert általában a túra mindkét végén pince van :-)

Tavaly fáztunk, idén végre kifogtuk az első néhány szép tavaszi napot meg a hóvirágokat.

Van mindenféle tanulság, például az, hogy a diktátoroknak néha elég nehéz dolguk bír lenni, meg az, hogy mégiscsak érdemes az Ördöggel cimborálni, ami persze egy bor.

Férfilogika

Sógornőmmel fát hordtunk be a mamának. Az öcsém ezt nézni sem bírta.
- Kihozzam nektek a talicskát? Akkor hamarabb végeztek.
- Inkább segíts behordani.
- Rátok fér egy kis mozgás.
Azzal kihozta nekünk a talicskát, majd elhúzott a francba.

Jótett helyébe

Hónapok óta morgunk az orrunk alatt, az öcsém meg én.
A mama az oka mindennek.
Sőt.
A papa az oka mindennek.
Mert minek halt meg.

A öcsém kábé másnap odaköltözött a nagyanyjához, vitte a feleségét is. Az csak egy dolog, hogy hiába a legjobb szándék, a mamával bizony nem jöttek ki... Ez még megoldható lett volna. Vagy az idő megoldotta volna.
A nagyobb baj az, hogy a két nagybátyánk közül a problémásabbik szinte azonnal az öklét kezdte rázni, hogy az öcsém csak azért ment oda, mert ő akarja örökölni az egész házat, meg ki akarja forgatni az unokatesónkat a jogos örökségéből. És eltiltotta az unokatesót a mamától, sőt, ő se ment oda többet.

Álltunk az öcsémmel fülünk-farkunk behúzva. Anyánk édestestvéréről beszélünk egyébként. Aki olyan nagyon nem tolongott a papa halála után, hogy ő költözik oda, ápolni az idős édesanyját... Csak az öcsémet pocskondiázta, hogy 30 évig nem csinált semmit a ház körül, akkor most nem szégyelli magát, hogy BELEÜL AZ ÖRÖKSÉGÜKBE. Nem vette volna észre, hogy a tényleg ex-hülyegyerek öcsém időközben felnőtt a feladathoz?
Tesóm még megpróbált beszélni telefonon a nagybácsival, hogy most mi van. A nagybácsi azt mondta, semmi. De a mamát lázította.

Öcsém leforrázva, megalázva abbahagyta azt a néhány felújítást, amivel a házat kicsit élhetőbbé próbálta tenni mindannyiuk számára. Aztán kiköltöztek. Visszajöttek Pestre. Meglett a gyerekük.

A nagybátyám és az unokatesóm viszont azóta se látogatják a mamát. Na jó. Unokatesóm havi egyszer legalább ránéz, olyankor a mama kivirul.

Az öcsém és én megyünk minden hétvégén. Hol ő, hol én, hol mindketten. Az öcsém most már néha a fiát is hozza, a mama DÉDUNOKÁJÁT. Akihez például az anyánk testvére még nem gratulált az öcsémnek...

Ha ott vagyunk, látjuk, hogy nincs tüzelő. Üres a hűtő. A mamára rádől a ház. A mama már megint befizette a kisebbik nagybátyánk minden rezsijét, és hó közepén elfogyott a nyugdíja. És a kisebbik nagybátyánk SE nézi meg, hogy mi van az anyjával. Csak elfogadja tőle a kaját, meg tudomásul veszi, hogy a 85 éves anyja fizeti a rezsijét a nyugdíjából. A mama soha nem kér tőle semmit. A másik gyerekétől sem. A többi unokájától sem. Ők sztárvendégek. Kímélni kell őket. A problémamegoldók mi vagyunk.

Öcsém kihívta a biztosítót, mert a múltkori földrengés miatt az egyik szokásos repedés mintha továbbterjedt volna a falon. Kap is a mama valami kis kártérítést.
Hálából adott az öcsémnek egy listát, és elküldte bevásárolni.

A zöld

Megint egy kendő

Most csak nagyon röviden.
A fonal: Barkafonal/Cinege/Páfrány.
A tű: 4-es (egyébként a Kötőtű.hu-ról).
A minta: Swallowtail.

Kérésre készült, szülinapi ajándék lesz belőle.
Ha azt mondom, hogy picit nehéz szívvel fogok megválni tőle, akkor talán sejtitek, hogy milyen lett :-) Nagyon szerettem ezen dolgozni, eddig talán az egyik legszebb kendőm, bár kötöttem már több (kettő... az már több, nem?) Swallowtailt korábban. Ülök mellette, nézem, szinte elérzékenyülve (a padlón szárad még), és holnap majd lefotózom :-) Amúgy igen, normális vagyok, de ez most tényleg jól sikerült :-D

Bevásárlás

Tegnap elvittek bevásárolni a madarasteszkóba, a kaland részemről leginkább csúnya káromkodással zárult. Mert van ugye a népi legenda, miszerint ezek a hipermarketek (nagyanyám szerint "nagybótok" :-) olcsó(bba)k, és ezért a nép özönlik is ide, legalábbis tegnap épp elegen voltak.

Én nem tudok vezetni, így ezekbe a városszéli förmedvényekbe olyankor jutok el, amikor valakit megkérek, és elvisz. De mivel ehhez komolyabb szervezés szükséges, az esetek nagy részében inkább lebonyolítom a bevásárlást helyben. Van a lakótelepen egy nagy CBA, pár villamosmegállónyira egy Lidl, az Europarkban egy Interspar, a Kossuth téren meg egy piac. Jó, az Interspar felejtős, mert mind közül az a legdrágább, mégpedig nem is kicsivel. Csak akkor megyek oda, ha már nagyon unom a többi helyen a választékot. Olyankor egyszer benézek, jól felmérgesítem magam, aztán fél évig megint elvagyok a többivel.

Mostanában is így volt ez, de néha azért a vezérhangya beindult, és azon gondolkodtam, hogy biztos mennyire érdemes lenne legalább a havi egy nagybevásárlást valamelyik hipermarketben lebonyolítani.

Hát nem.
Nem elég, hogy messze van, hogy rohadt sokan vannak, még drága is. Akárhogy néztem, igazából nem érdemes kimenni. Nekem legalábbis nem. Mondjuk tény, hogy az egyliteres folyékony szappan, meg a valamilyen öblítő olcsó, csak én meg finnyás vagyok, és ilyesmiből nem merek akármit megvenni. Az élelmiszerek viszont, ahogy láttam, még drágábbak is bírnak lenni, mint máshol.

A biztosítékot - az import spenót után, ami miatt már hőbörögtem egy kört -, a tej verte ki végképp, ebből ugyanis én csak magyart veszek, és általában zacskósat, vagy műanyag flakonosat, mert a tetrapackot nem tudom, hogy melyik szelektívbe lehet kidobni illetve lehet-e egyáltalán a szelektív gyűjtőbe dobni). Miután az összes magyar tej annyiba került, amennyit én már pont nem voltam hajlandó fizetni érte, jól elmondtam az orrom alatt, amit gondoltam, aztán kifizettük, amit vettünk, és kint az üzletsoron még megálltam, és vettem egy liter házitejet a pékségben - körülbelül 20 forinttal került többe, mint a bentiek...

Valószínűleg vannak olyan kerületek, a fővároson kívül pedig városok, kisebb települések, ahol még mindig a hipermarket jelenti a legjobb megoldást és a legnagyobb választékot. De ott könnyű, ahol nincs ellenfelük. Én most már biztos vagyok benne, hogy nekem náluk semmi keresnivalóm.

Mostanában

Egyértelmű, hogy a világ az unokaöcsi körül forog :-) A kiskrapek egyébként tényleg nagyon szép, meg persze vicces is, jókat szórakozunk, ahogy álmában grimaszol, meg a homlokát ráncolja.
Még Judit húgomat is borzasztóan érdekelte, sok mindent mondjuk nem tudott kezdeni vele, de a babalátogatást ki nem hagyta volna a hétvégi programból.

Juditról jut eszembe, ha valaki tudja, hogy miért kell nálam környezettanulmányt végezni a gyámhivatalnak, illetve miért nálam kell, amikor a húgom nem is itt lakik "életvitelszerűen", az ne habozzon megosztani velem... Csütörtökön kénytelen voltam a telefonban összevissza hazudozni a környezettanulmányos nőnek, hogy nyerjek pár napot, mert a lakás persze szokás szerint olyan állapotban volt, hogy jó pénzért kiadhattam volna valamelyik filmstúdiónak, és tökéletesen élethű katasztrófafilmet forgathattak volna nálam. Így majd csak jövő héten tanulmányoznak, ma meg maratoni takarítás volt a napirenden.

Meg földrengés, de úgy látszik, a legjobb bulikból én mindig kimaradok, konkrétan észre se vettem, hogy bármi is történt, annyira belemerültem a főzésbe. (Na jó, csak az én kedvemért persze nem kell megismételni, el tudok tőle tekinteni.)

A rendrakást egyébként nem sikerült befejezni. Momentán nincs hol aludnom. Még szerencse, hogy a szilveszteri buli óta nem voltam képes elpakolni a hálózsákomat, most alhatok benne, például a padlón :-D

Emberke

Itt látható Bence unokaöcsém, kemény 4 órás korában.



Itt meg az apjával vannak ketten.

Visszavonhatatlanul nagynéni

Nem sokkal az előző bejegyzésem után megszületett az unokaöcsém :-)
Nagyon aranyos, és szerintünk (az öcsém és énszerintem) a nagyapánkra hasonlít.
Persze hoztuk a családi formát, és a kollektív családi elérzékenyülés helyett kollektív családi vihogással fogadtuk az új jövevényt, de remélhetőleg nem vette zokon, és nem kell majd kamaszkorában pszichiáterhez járnia amiatt, hogy a jó képességű apja meg nagynénje félnapos korában milyen megjegyzéseket tettek a fülére, az orrára, a szájára, és az összes többi látható testrészére :-)

Majdnem-nagynéni

Szerintem, ha egy pasi késik, az gáz.
Tök ciki.
Pláne, ha kapásból így mutatkozik be mindenkinek.

De a világra készülődő Bence unokaöcsémnek ezúton üzenem, hogy minden meg lesz bocsátva, csak bújjon már elő végre :-D