Híreink

Ezen az oldalon a STRT Holding Nyrt. működésével kapcsolatos hivatalos sajtóközlemények, valamint a cégcsoportot és annak portfólióját érintő legfontosabb hírek találhatók.

A STRT Holding hisz abban, hogy ezek a hírek nem csupán mérföldkövek, hanem az egész régiós ökoszisztéma fejlődésének fontos lenyomatai.

Amennyiben újságíróként további információra van szüksége, vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal:

Image

2025-11-26

Alig 24 hónappal a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacára lépését követően a hazai startup szektor egyik legismertebb befektetési- és képzési társasága, a STRT Holding kezdeményezte a tőzsde szabályozott piacára, a Standardre való átsorolását, egyben nyilvános részvénykibocsátásba (IPO) kezd.

2025-11-26

Nyilvános részvénykibocsátásba (IPO) kezdett a hazai startup szektor egyik legismertebb befektetési- és képzési társasága, a STRT Holding. A konstrukció érdekessége, hogy a részvényen keresztül a befektetők közvetetten több mint száz hazai és nemzetközi startupban szerezhetnek részesedést. A társaság kezdeményezte a tőzsde szabályozott piacára, a Standardre való átsorolását is.

2025-11-26

Részvényeket bocsát ki és a BÉT Standard kategóriájába tart Balogh Petya cége, az STRT, ami egy közel száz cégből álló, főleg korai fázisú startup-portfóliót csomagol be egy részvénybe, benne olyan nevekkel, mint a Lightyear, az Antavo vagy a Munch. A cég egyszerre finanszíroz innovatív cégeket és képez vezetőket, miközben azt ígéri, hogy hosszú távon egyfajta kelet-európai startup-ETF-et hoznak létre, ahol a diverzifikáció csökkenti az egyedi kockázatot, de meghagyja a felértékelődés lehetőségét. A menedzsment szerint most, a hazai kockázati tőkepiac összeesése után, olcsóbban lehet jó cégekbe beszállni, az STRT-nek pedig ebben a piaci környezetben nyílik esélye nagyot ugrani. Persze kockázatok is vannak bőven, az STRT részvénye hosszú távon gondolkodó befektetőknek szóló, illikvid, nagy hibázási aránnyal járó eszközosztály, cserébe viszont valódi cégek, munkahelyek és magyar valamint régiós innovációk növekedésére tesz fogadást. Erről, a kibocsátás céljairól, a portfólió állapotáról, a hazai kockázati tőkepiac helyzetéről, de még a Tesla shortolásáról és a shitcoinokról is beszélgettünk a cég vezérigazgatójával, Balogh Petyával és a vállalat pénzügyi igazgatójával, Nagy Istvánnal.

2025-11-26

Elindult az STRT Holding részvényeinek nyilvános kibocsátása (IPO). A hazai startup-ökoszisztéma egyik legismertebb befektetési- és képzési társasága befektetési tevékenysége finanszírozásához és növekedési tervei megvalósításához kíván forrást bevonni. A társaság a részvényeinek az átsorolását is kezdeményezte a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába.

2025-11-26

24 hónappal a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacára lépését követően a STRT Holding kezdeményezte a tőzsde szabályozott piacára, a Standardre való átsorolását, egyben nyilvános részvénykibocsátásba (IPO) kezd – olvasható a vonatkozó sajtóközleményben. Befektetési tevékenysége finanszírozásához, valamint növekedési tervei megvalósításához a STRT Holding maximálisan 4,1 milliárd forintos nyilvános lakossági és intézményi forrásbevonást tervez. A nyilvános lakossági részvényjegyzés 2025. november 24-én indult és december 5-ig tart. Az újonnan kibocsátandó részvényeket a K&H Értékpapírnál lehet jegyezni.

2025-11-26

Részvénykibocsátás és tőzsdei kategóriaváltás egy időben.

2025-11-26

Mérföldkőhöz érkezett a hazai startupvilág egyik legismertebb szereplője: alig két év után kilép az Xtendről, a szigorúbb szabályozású Standard piacra tart, és nagyszabású IPO-val nyitná meg a kaput a szélesebb befektetői kör előtt. Az STRT épp olyan régióban próbál tőkét, tudást és önbizalmat mozgósítani, ahol a kockázatitőke-piac még gyerekcipőben jár, a projektek ritkák, a szereplők óvatosak – de a növekedési potenciál talán épp emiatt hatalmas.

2025-11-18

A STRT Holding tőkebevonás céljából új törzsrészvényeket kíván nyilvánosan forgalomba hozni, és a jelenleg a BÉT Xtend piacán jegyzett törzsrészvényeit a BÉT Standard kategóriájába kívánja <a href="https://bet.hu/newkibdata/129345360/STRTRendkívüli%20közzététel251105.pdf”>bevezetni. Ezzel a lépéssel a társaság a tőzsde következő szintjére léphet.

2025-11-18

Ha minden jól megy, még novemberben megkezdődik az új részvények jegyzése. Az STRT elkészítette a tőkepiaci tranzakció tájékoztatóját, már az MNB-nél pattog a labda.

2025-10-14

A szeptemberben indult romániai platformra már több mint 4500 diák regisztrált, és 15 partner csatlakozott, hogy kedvezményeket biztosítsanak a fiataloknak.

2025-10-14

Pár év alatt a Munch platform a fenntartható fogyasztás egyik szimbólumává nőtte ki magát a városi fiatalok körében. A koncepció egyszerű: éttermek, pékségek, boltok „feleslegessé vált”, azaz közeli lejáratú termékeit kínálja kedvező áron, zsákbamacska jelleggel*. Egy ideig főleg Budapest belső kerületeiben működött a kezdeményezés, mostanra viszont a külvárosokban és vidéken is egyre felkapottabb. Rizikós vállalkozásról van szó, vagy egy ország fogyasztói szokásainak megreformálásáról, amely végül üzletileg is kifizetődik?

2025-10-08

Egyre látványosabb Európa lemaradása a globális innovációs versenyben. A kontinens legígéretesebb startupjai gyakran kénytelenek külföldön bejegyeztetni magukat, hogy túléljék a széttagolt jogi környezetet. Most azonban fordulóponthoz érkeztünk: egy uniós kezdeményezés egy olyan egységes európai vállalati forma bevezetését célozza, amely olyan könnyítéseket, egyszerűsítéseket ígér az induló vállalatok számára, amiknek köszönhetően saját piacukon tarthatják a tőkét, a tudást és az innovációt. A kérdés már csak az, hogy az EU képes lesz-e meghozni ezt a döntést, és ha igen, mikor.

2025-10-08

Az EU INC kezdeményezés célja, hogy létrejöjjön egy egységes európai cégbejegyzési rezsim, amely alternatívát kínálhatna például a Delaware C. Corppal szemben. Langmár Péter, a STRT Holding befektetési igazgatója az Economxnek arról beszélt, hogy ez ugyan csak egy elem a megoldandó feladatok közül, azonban kulcsfontosságú, mert csökkentheti a jogi kockázatokat és erősítheti a tőkebevonási képességet. Az új vállalati forma képes lehet katalizálni az STRT portfóliójának növekedését, óriási fejlődési potenciál rejlik abban, hogy a hazaitól sokkal kevésbé árérzékeny, euróban gondolkodó vevők maguktól jelentkeznének a megoldásszállító magyar tech startupok ajtaján.

2025-10-08

Nem kevesebbre vállalkozott egy magyarországi startup, mint hogy új fejezetet nyisson az orvostudományban: létre akarja hozni a világ első mesterséges intelligenciával támogatott szövetbankját, amely biológiai megoldást jelenthet a kiterjedt porcdefektusok kezelésében. A kezdeményezés egyszerre ötvözi a hazai tudományos hagyományokat és a legmodernebb technológiát – olyan áttörést ígérve, amelyből a betegek profitálnak a legtöbbet.

2025-10-08

A Budapesten épülő, mesterséges intelligenciával integrált szövetbank nem csupán hazai, hanem német, holland és angol sebészeti központok pácienseit is kiszolgálja a jövőben. A térdporckopással küzdők számára új reményt nyújtó GenuForm AI első befektetői között van Szegedy Christian angyalbefektető, aki Elon Muskkal együtt alapította az x.AI-t, valamint Balogh Petya STRT Holdingja is.

2025-10-08

Balogh Péterrel, azaz Balogh Petyával a kezdetektől indítottunk, mert arra voltam kíváncsi, miért nem fejezte be az egyetemet, és mi vitte arra, hogy már hétéves kora óta programozzon. Mint kiderült, már fiatalon is arról spekulált, hogy valami hasznos dolgot találjon ki és adjon a világnak.

2025-10-08

Dinamikus emelkedés jellemezte a főbb bevételi sorokat, de osztalékban még nem részesült a cég. Gyorsan nőttek az STRT Holding költségei is, miközben egyre több részvény kerül ki a befektetőkhöz.

2025-09-08

Nagy dologra készül a Kong Inc. az OpenMeterrel. A világcég azt ígéri, azonnal növelik a beruházások és a csapat méretét.

2025-08-26

A Lightyear az újabb befektetői háttérrel tovább terjeszkedhet minden európai országban – mától kezdve például már Dániában, Svédországban és Bulgáriában is elérhetők a szolgáltatásai. A vállalat tágabb értelemben vett AI-stratégiájának első állomásaként ráadásul három AI-jal támogatott piacelemző funkciót is bejelentett.

2025-08-26

Nem forró nyári kalandokat és szerelmet, hanem pénzt hoz a magyar fejlesztésű startup, amely megoldást kínál a munkaadókat sokszor kínzó munkaerőhiányra, miközben szabad és rugalmas munkalehetőséget ad a magyar munkavállalóknak. Erre szokás mondani, hogy win-win. A Giggle alapító-ötletgazdái meséltek az Economxnak.

2025-08-26

Két évvel az első automaták debütálása után új szintre lépett a Respray: immár 30 Rossmann-üzletben érhető el az innovatív újratöltő rendszer.

2025-08-26

A PastPay története egy barátságból és közös vízióból indult, és mára sikeres fintechcéggé nőtte ki magát. A vállalat sikerének titka a technológiai újítások és az emberi értékek ötvözése, miközben a transzparenciát és a problémamegoldó szemléletet tartják szem előtt. Innovatív megoldásuk lehetővé teszi a vásárlók számára a késleltetett kifizetést, míg a kereskedők azonnali kifizetést kapnak. A PastPay már több európai országban is jelen van, és továbbra is a globális piacok felé terjeszkedik.

2025-08-26

3,5 millió dollárt kapott a magyar alapítású DiffuseDrive. Pásztor Bálint és Pintér Roland alapítók San Franciscóba költöztek, és fontos új piac felé nyitottak: az autóipar mellett már hadiipari cégeknek is értékesítenek, és nyíltan beszélnek a kérdés etikai oldaláról is.

2025-05-22

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup Online interjújra Balogh Petyával.

2025-03-21

Nincs jó formában a magyar kockázatitőke piac, de a Balogh Petya vezette STRT-nél mégis úgy látják: lehet Magyarországról olyan innovációt elindítani, ami utána világhírű lesz.

2025-03-21

Közzétette éves számait az STRT Holding, amelyből kiderült, hogy alakult a befektetési portfólió értéke tavaly, milyen eredményt ért el 2024-ben a cég és szó esett a jövőbeli tervekről is.

2025-03-18

Jelenlegi szintjéről szinte csak felfelé vezet a magyarországi startupszektor útja – mondták a kockázatitőke-befektetési piaci legnagyobb és legaktívabb vállalatának vezetői. Az STRT 2024-es pénzügyi eredményének közlése mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a korai fázisú vállalkozásokba történő befektetés mellett az oktatás és a mentorálás is kiemelt szerepet játszik – nem csupán a portfóliócégek támogatása, hanem a hazai vállalkozói tudásszint fejlesztése céljából is. Ez ugyanis kitörési pont lehet a magyar gazdaság számára.

2025-02-06

A magyar gazdaság versenyképessége nemzetközi szinten folyamatos kihívásokkal küzd, különösen az innováció területén. A magyar vállalatok többsége még mindig inkább „innovációs színházban” utazik, valódi, gazdasági előnyt jelentő fejlesztések helyett. Magyarország a technológiai forradalom vesztes oldalán áll, egyebek mellett ezért is vannak innovációs kényszerben a hazai vállalatok.

2025-01-24

Két szűk esztendő után idén már megkezdődhet a fellendülés a hazai startup-világban, véli Balogh Petya angyalbefektető, a STRT Holding alapító-vezérigazgatója. Erre annál is nagyobb szükség lenne, mert az egészséges startupok a gazdaság egészének versenyképességére is jótékony hatással vannak. Szerencsére ötletekből nincs hiány.

2025-01-24

Ki lett a tavalyi startupja, deeptech startupja, befektetője és mentora? Ez is kiderült a második alkalommal megrendezett CEEcosystem Summiton.

2025-01-24

Megkérdeztünk egy magyar startupokkal foglalkozó befektetőt a Safis üzleti modelljéről, aki névtelenséget kérve azt mondja: „Olyan, hogy valaki egy áttéten keresztül lesz tulajdonos, létezik, de a Safisnál látható, két áttéten keresztüli tulajdonszerzés egyértelműen a szabályok kijátszását szolgálja. Ez olyan, mint hogy a muszlim országokban elvileg tilos kamatra adni kölcsönt, ezért bonyolult szerződési konstrukciókat találnak ki, hogy kijátsszák ezt a tiltást. A Safis Németországba és Amerikába bejegyzett cégei is csak azt szolgálják, hogy átláthatatlan legyen a működés, a hatóságok ne tudják ellenőrizni, és ha elveszik a befektetők teljes pénze, akkor senki ne legyen számonkérhető.”

2024-12-10

Az európai és a magyar innováció is lemaradóban van a globális versenypiacon. A Portfolio Business Podcast legújabb adásában a hazai startuphelyzetet elemeztük. Mekkora a lemaradásunk a világtól? Mely ágazatokban találunk kiaknázatlan lehetőségeket és ötleteket Magyarországon? Milyen együttműködés lenne ideális az állami finanszírozás és a magántőke számára? Mindezen kérdések mentén beszélgettünk a STRT Holding Zrt. vezetőivel, Langmár Péter befektetési-, és Nagy István pénzügyi igazgatóval.

2024-11-20

Balogh Petya és az általa fémjelzett STRT Holding Nyrt., valamint két másik befektető látott fantáziát a digitális marketing tevékenységek, így a weboldalak és e-mail kampányok karbonlábnyomának csökkentésére specializálódott Carbon.Crane-ben.

2024-10-14

A Kürt üzletágával bővítette oktatási tevékenységét Balogh Petya angyalbefektető cége, a STRT Holding.

2024-10-14

Balogh Péter vezette STRT Holding Nyrt. megvette a Kürt Akadémia képzési üzletágát. A Cápák közöttben országos ismertségre szert tett üzletember tőzsdén jegyzett befektető cége speciális mixben dolgozik, egyrészt egy rakás kezdő vállalkozásba fektet, másrészt oktatási, mentorálási tevékenységével árbevételt is generál.

2024-10-14

A magyar piacon még bőven lenne tere a lendületes fejlődésnek, mert európai összehasonlításban mindössze a 32. helyet foglaljuk el a rangsorban a szerint, hogy mennyire számítunk erős kockázati tőkepiacnak. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni Balogh Petya és csapata, akik épp a régió legerősebb startup befektetési portfólióját építik.

2024-10-14

A Balogh Petya tulajdonában lévő STRT Holding megvette a Kürt Akadémia képzési üzletágát, amely a hazai üzleti képzési piac meghatározó műhelye.

2024-10-14

A startup világában mindig történik valami izgalmas. Nehéz lépést tartani a tempóval, hiszen itt valóban pezseg az élet, ahol egy-egy új hír mindig további kérdéseket vet fel. A legutóbbi nagy dobás a STRT Holding nevéhez fűződik, amely 603 millió forintos tőkebevonást hajtott végre, hogy tovább növelje portfólióját, és egyúttal felvásárolta a neves Kürt Akadémiát is. Bár a felvásárlás pontos összege nem publikus, az ismertté vált, hogy a Kürt Akadémia tulajdonosai 35 millió forint értékű STRT részvényt kaptak. De a pénzügyi részletek mögött sokkal izgalmasabb kérdés rejlik: miért fektet be egy startup-okra és technológiára specializálódott cég az oktatási szektorba?

2024-10-14

Még Indiában is háromszor annyi kockázati tőkét fektetnek be startupokba egy főre vetítve, mint Magyarországon, Észtországhoz viszonyítva pedig 130-szoros a különbség. Pedig a hazai startupok és azokkal együtt a vállalkozókedv fejlesztése az egész gazdaságra jótékony hatással lenne.

2024-07-05

Ahogy Balogh Petya a Startup Safarin elmondta: akkor érdemes egy startupnak befektetés után néznie, ha azt úgy tudja felhasználni, hogy még több pénze legyen belőle. Tudnia kell a vállalkozónak azt is, hogy a befektető nem a cég építésére, hanem arra ad pénzt, hogy profitja legyen – és ha ebből konfliktus születik, azt asszertíven, a befektető logikája mentén tanácsos kezelni. Beszámolónk a STRT előadásáról.

2024-06-27

A STRT Holding azonosította azokat a természetes és jogi személyeket, akiket fel kíván kérni a zártkörű tőkeemelés keretében kibocsátandó új törzsrészvények vonatkozásában a részvények átvételére vonatkozó előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozatok megtételére. A kibocsátó igazgatósága döntött arról is, hogy

azoknak a befektetőknek, akik 50 000 000 forint feletti össz-kibocsátási értéken jegyeznek részvényeket, sávos diszkontot biztosít.

2024-06-27

A STRT inkubációs programjának vezetője szerint a tehetségek jó része ma nem a magyar startupvilágba tartanak, és akik mégis belépnek az itthoni ökoszisztémába, azok is sokszor kóvályognak az ugyanazt az alaptudást kínáló programok között. „Egyetemi” szintű startuptudást transzferelni viszont akkor lehetne, ha ezek a programok egymásra épülve segítenék a startupokat a következő szintre jutásban.

2024-06-27

Balogh Petya szerint nagy szükség lenne arra, hogy ne csak zárt ajtók mögött beszéljünk arról, hogy vannak jobb és rosszabb befektetők, és minőségi javulást érnénk el azzal, ha tételesen látnánk, hogy melyik befektető milyen deal-eket kötött, és azokból hogyan jöttek ki. Györkő Zoltán szerint azonban egy ilyen kimutatást nagyon nehéz lenne alátámasztott információkkal kivitelezni.

2024-06-27

Egy vállalat végleg lemaradhat a versenyben, ha nem alkalmazza napi tevékenységében a mesterséges intelligencia lehetőségeit.

2024-05-31

Az ötödik évadra igazán bemelegedett az RTL üzleti showműsora, a Cápák között, mert rekord számú üzlet született – legalábbis a képernyőn.

2024-05-22

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét

2024-05-22

A mesterséges intelligencia és az adatelemzés révén lehetővé válik, hogy a digitális megoldások pótolják a hiányzó egészségügyi dolgozókat, a betegek önmagukat diagnosztizálják, önmagukról gondoskodjanak, sőt, a digitális megoldásokkal a betegségek megelőzhetőek legyenek – állítja Balogh Petya startupper, befektető, mentor.

2024-05-22

Jól ismert befektetőkkel bővült a magyar Giggle, három cápával, valamint az egyik legsikeresebb finn IT-cég magyar alapítójával. Romániában is elindul az alkalmi munkákat közvetítő platform.

2024-05-07

A mesterséges intelligencia korszakának hajnalán az egész oktatási rendszer célja és eszközrendszere megérett egy jelentősebb újragondolásra – mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Balogh Petya, a Cápák között angyalbefektetője.

2024-04-23

Maga a tőzsdei lét nekünk azért nagyon fontos, és azért is hatalmas lépés nekünk, mert a célunk nem más, mint hogy a magyar magántőke megtalálja az útját az innováció finanszírozásba. Azaz tudjunk olyan pénzt megmozgatni és start up befektetésekre hasznosítani, ami eddig nem tudott ebbe a kategóriába könnyen befektetni – mondta a Növekedés.hu-nak Balogh Petya, az STRT vezetője.

2024-03-21

A tavalyi év nem a forrásbőségről volt híres, miközben eddig nem látott szintekre emelkedett a lakosság állampapír-állománya, a vállalkozások tőkebevonási lehetőségei romlottak, amely a tőzsdére lépési kedvet sem támogatta, és ez a BÉT középvállalati platformja, az Xtend teljesítményén is érezhető volt. Ennek ellenére a STRT Holding a piac történetének legnagyobb összegű, bevezetést megelőző, kizárólag magánbefektetők általi tőkebevonását hajtotta végre.

2024-03-21

Egy éve indította el Balogh Petya és csapata 70 angyalbefektetővel összefogva a STRT Holdingot: 25 befektetés, 700 vezető képzése, 13 tanfolyam, 1,15 milliárd forint magántőke-bevonás van a hátuk mögött. A decemberi tőzsdére lépést követően nemrég nyerték el „Az év kibocsátója” díjat a BÉT Xtend piacon. Idén az oktatási és befektetési tevékenységük skálázására fókuszálnak.

2024-03-21

Van egy tőzsdei kategória, ahol nem a méret a lényeg. A Budapesti Értéktőzsdén az úgynevezett Xtend piacon az utóbbi időben olyan csoportok is megjelentek, amelyek más cégekbe, akár startupokba, akár nagyobb vállalatokba fektetnek. De bírja-e ez a fajta üzlet a tőzsdei létet, a transzparenciát? Az biztos, hogy sokan hisznek benne, már saját indexe is van ennek a csoportnak, befektetőként azonban soha nem árt az óvatosság.

2024-03-01

Idén is megrendezésre került a BÉT Legek díjátadó, amely során elismerésben részesültek a tőkepiac elmúlt évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplői. A gálán többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Virág Barnabás, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója is beszédet mondott.

2024-01-30

Hogy mennyire megborulhat a munka-magánélet egyensúly a startup-ökoszisztémában, azt a STRT inkubációs programját vezető Kozma Andrea a bőrén tapasztalja: a gyerekei a problémáikkal már nem is terhelik őt, mert tudják, hogy nem lesz erőforrása ezekre is. Mit tehet ilyenkor egy szülő? Hogyan használja ki a karácsonyt arra, hogy kapcsolódjon a szeretteihez, és a munkát félretegye?

2024-01-30

A nemrégiben tőzsdére ment STRT Holding tavaly ősszel indította el az intenzív, 3 hónapos Launchpad inkubációs programját, melynek során Magyarország legtapasztaltabb vállalkozói, vezetői és befektetői segítik a korai szakaszban lévő és globális ambíciójú csapatokat termékük fejlesztésében és a kívánt befektetés elérésében. A sikeresen debütáló program 2024 tavaszán újra megnyitja a kapuit, ahol akár 30 millió forint befektetés várja a január 31-ig jelentkezőket.

2023-12-18

Befektetési szempontból repülőrajtot vettek, a tőzsdére lépés pedig az ambiciózus tervek megvalósítását is szolgálja – mondta el Balogh Péter. A STRT Holding vezérigazgatója a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról is, hogy mitől lehetne erősebb a hazai startup ökoszisztéma és elárulta azt is, hogy szerinte milyen technológiáról szól majd a 2024-es év.

2023-12-18

Ez volt az Xtend piac eddigi történetében a legnagyobb összegű, bevezetést megelőző, intézmények részvétele nélküli tőkebevonás.

2023-10-11

A startup-halálozás első számú oka, hogy a startup olyan terméket épít, amit nem lehet eladni. Na, de mi az, ami sikerre van ítélve, és mennyiben támogatja ezen induló vállalkozásokat a hazai startup-ökoszisztéma?

2023-10-11

Az 1991-ban alapított Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) az idén 24. alkalommal rendezte meg éves befektetési konferenciáját, amely a legnagyobb és legrangosabb szakmai rendezvénye a hazai VC/PE piacnak.

2023-10-11

Mibe fektet egy angyalbefektető ma, és mit kell tegyünk, hogy a mi vállalkozásunkat válassza? Erről beszélgettünk az ország egyik legismertebb befektetőjével üzleti podcastunk második évadjának nyitóepizódjában, de az is kiderült, mi a különbség a tudás és a sör között, és továbbra sem sikerült leszállnunk a hamburgervonatról.

2023-10-11

1,15 milliárd forint forrást vont be a Balogh Petya-féle STRT Holding több mint 70 magánbefektetőtől. Novemberben tőzsdére lépnének.

2023-03-18

Balogh Péter „Petya” társbefektetőivel együtt bejelentette a STRT Holding megalapítását, amely hamarosan tőzsdére lép. A cél: piaci finanszírozást adni a korai szakaszban lévő startupoknak. 1000 cégbe akarnak beszállni és régiós sztorit építeni.

2023-03-10

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) keresztül teremtené meg a startup-finanszírozás lehetőségét a magántőke számára a STRT Holding – jelentette be Balogh (Petya) Péter ügyvezető, többségi tulajdonos.

2023-03-09

Most mutatkozott be, de nyáron már a budapesti tőzsdére menne a cég.

2023-03-09

Globális piaci szereplőkké fejleszti a magyar és régiós startupokat a vezető hazai üzletemberekből álló STRT Holding.

2023-03-09

Jelentősen leszakadtak a hazai, illetve regionális startupok az Európa és a világ más részein működő kezdő vállalkozásoktól. Ennek befektetői oldalról részben az állami pénz túlsúlya és a megfelelő tudástranszfer biztosításának a hiánya az oka.

2023-03-08

Immár hatodik alkalommal rendezte meg a Budapesti Értéktőzsde zártkörű szakmai rendezvényét, a BÉT Xmatch-et. Az eseményen ezúttal is a hazai tőkepiaci ökoszisztéma szereplői voltak jelen, akiknek négy társaság tartott prezentációt. A 2019 novembere óta rendszeresen megszervezett eseménnyel a BÉT lehetőséget nyújt a feltörekvő vállalkozások számára, hogy bemutatkozzanak a befektetők, tanácsadók, és egyéb érintett szereplők előtt.

2023-03-08

Nyáron a BÉT Xtend piacán folytatódhat a STRT Holding története, jövőre pedig a BÉT Standard kategóriájába jutva tervez újabb kibocsátást a startupokat támogató cég.

2023-03-08

A régiós piacon is terjeszkedő, a tőzsdén megjelenő, tíz éven belül 1000 céges portfólióval rendelkező startup inkubációs céget alapított Balogh Petya és több társa.

2022-06-28

Balogh Petya angyalbefektető mindig is skálázásmániás volt, most úgy döntött, ideje szintet lépni a befektetések területén is, és építeni egy tőzsdei megainkubátort hazai techcégek korai finanszírozására, illetve tudásátadásra. Hogy miért, azt vendégcikkben írta meg a Forbes.hu-nak.

2019-01-13

Az NNG alapítójaként ismerik legtöbben Balogh Pétert (Petya), aki 11 éven keresztül építette a startupot, és több mint ezer főt foglalkoztató vállalatként hagyta ott. Azóta megalapította a BaConsult Kft.-t, amelyen keresztül feleségével, Balogh-Mázi Máriával (Maja) közösen angyalbefektetőként segítik a fiatal startupokat.

2019-01-13

Nemzetközi piacokat megcélzó startupokból nincs hiány: hónapról hónapra bejelentkezik valaminek „az ubere vagy az airbnb-je”. A magas kockázatú befektetésre specializálódott tőkéseknek megvannak a módszereik, hogyan kerüljék el a bukást.

2019-01-11

A jéghegy víz feletti oldalán van egy sikeres üzletember, az ország legjobb programozóinak egyike, aki megvalósította gyerekkori álmát és felépítette nemzetközi szoftver cégét.

2018-11-24

Hétköznapi problémáinkra kínálnak megoldást Balogh Péterék befektetései

2018-11-23

Egyenként több mint 50 milliós állami és befektetői támogatásra pályáztak hazai startupok a tavaly meghirdetett ÖKO_16 pályázaton kiválasztott három inkubátornál. A Baconsult Inkubátor Program bemutatta a második pályázati szakaszban kiválasztott ötleteket. A most kiválasztott öttel együtt összesen tíz csapatot támogatnak.

2018-11-23

Egyenként több mint 50 milliós állami és befektetői támogatással lendíti be a hazai startupokat a Baconsult Inkubátor Program. A pályázati szakasz lezárult, 220 ötletből Balogh Péter angyalbefektető és csapata kiválasztotta azt a második ötöt is, amelyek megvalósításában segíteni fogják a cégeket.

2018-11-23

Lezárult a pályázati szakasza a BaConsult inkubátorprogramjának, 220 jelentkezőből kiválasztotta azt az öt startupot Balogh Péter angyalbefektető és csapata, amelyek egyenként több mint 50 millió forintos állami és befektetői támogatásban részesülnek.

2018-11-22

Balogh Péter angyalbefektető tíz induló vállalkozást karolt fel az ÖKO_16 keretében indított inkubátorprogramban.

2018-09-12

A három éve alapított Green Fox Academy két befektetési kört is lezárt az elmúlt néhány hónapban, összesen 297 millió forintnyi tőkét vonnak be.

A Balogh Petya vezette Baconsult angyalbefektetői csapattal 51 millió forintról, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. egyik alapjával, az Irinyi II. Kockázati Tőkealappal további 246 millió forintról állapodtak meg.

2018-05-28

Miután saját korábbi vállalkozásait sikerre vitte, és rengeteg tapasztalatot gyűjtött, két éve már tudása továbbadásával, magyar startupokkal foglalkozik Balogh Péter és cége, a Baconsult.

2018-05-23

Ha nem tudod ki ő, de szeretnéd tudni mitől lesz valaki sikeres vállalkozó, akkor kötelező megnézned!

2018-05-23

A Progress Bar eseménysorozat célja, hogy összehozza a budapesti startup ökoszisztéma jelentős szereplőit. A programsorozat a Drukka Startup Studio, az Arete befektetői, valamint a Baconsult angyalbefektetői csapatának összefogásával valósul meg.

2018-04-24

Ha van keresett és jól fizetett szakma Magyarországon, az a számítástechnika, az ágazat iránt mégsem érdeklődnek a nők: a dolgozóknak mindössze 11,6 százaléka, az informatikát tanulóknak pedig 16,5 százaléka jön a körükből. Az EU-ban április 26-a a szektorban dolgozó lányok napja, ennek alkalmából ültünk le cáfolni a sztereotípiákat Balogh-Mázi Máriával, Majával, aki több banki rendszer kidolgozása után férjével, Balogh Péterrel mentorál kezdő vállalkozásokat, emellett egy állásközvetítő céget vezet.

2018-04-09

Ha egy vállalkozás tőkét szeretne bevonni, sok egyéb mellett elengedhetetlen, hogy rendelkezzen egy alaposan kidolgozott üzleti stratégiával és üzleti tervvel. Fel kell készülni azonban azokra a helyzetekre is, amikor a történések nem az előre megtervezett módon alakulnak

2018-02-14

Fél évvel a Baconsult inkubátorprogramjának meghirdetése után kiválasztották az első öt támogatandó startupot. Még másik öt induló vállalkozás számíthat egyenként 60-70 millió forintos támogatásra.

2018-02-14

A befektetőcég jelenleg 13 startupot mentorál, az inkubátorprogramja pedig tavaly augusztusban indult.

2018-02-14

A Baconsult angyalbefektető csapat részt vesz a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Innovációs ökoszisztéma programjában, amelyben 50-60 milliót kapnak a digitális transzformációban érintett cégek. Öt startupot már felkaroltak, de további ötnek van még hely.

2018-02-13

A Baconsult angyalbefektető csapat tartott sajtóreggelit, melyen Balogh-Mázi Mária és Balogh Péter mutatta be azt az öt induló vállalkozást, magyarosabban startupot, melyeket támogatnak (még öt befutónak van hely).

2018-02-09

Baconsult is a small, Budapest focused angel investment team. Their goal is to make their portfolio companies grow successfully, with extensive mentoring and active involvement in growing the company and teams to become self-sustaining ventures.

They believe that founders are the cornerstones of making a startup successful, so they’re supporting and mentoring the founders as well. They won’t take over, they won’t make a decision instead of startups, but they’ll talk with them a lot.

2018-01-02

Az elmúlt egy évben elkezdett pezsegni a magyar LinkedIn is, egyre több szakmai megnyilvánulást, beszélgetést, vitát lehetett olvasni a szakmai közösségi portálon. Ennek a mozgásnak az egyik katalizátora Balogh Péter, üzleti angyal és startup tanácsadó, aki rendszeres #startupcoelho bejegyzéseivel motivált reakcióra, gondolkodtatott el sokakat a munkavégzés és a vezetés témájában.

2017-12-15

Milyen a jó ügyfél? Miért fontos, hogy egy cég tudjon fókuszálni? Hogyan kell osztozni egy termék vagy projekt jogain? A Startupcoelho megmondja.

2017-12-08

Hogy nem áll földbe egy startup? Mik a tipikus hibák a cégépítés elején? Startupcoelho 13. rész.

2017-12-01

Ha egy vezetőnek a csapat bővítésére és építésére hónapok óta nincs ideje, akkor jó eséllyel soha nem is lesz. Ilyenkor érdemes megvizsgálni a prioritásainkat és végiggondolni félelmeinket.

2017-11-24

Cégvezetőként az egyik első feladatunk, hogy célt tudjunk adni a cégünknek, csapatunknak. Persze néha csak azt szeretnénk, ha dőlne a lé, ha menne a bolt és minden okés lenne. De a csapatunknak ennél kicsit részletesebb tervre van szüksége.

2017-11-17

Az egyik legnehezebben változtatható alapkő az értékrendünkben a kudarchoz való viszonyunk. Egész életünkben arra tanítanak minket, hogy féljünk a kudarctól, kerüljük el és ne kísértsük a sorsot.

2017-11-10

Startupok kapcsán néha beleesünk abba a hibába, hogy akkor dicsérjük őket, amikor befektetést kapnak. Nemrég egy konferencián valaki büszkén mesélte, hogy hét kör befektetést kapott eddig. Atyaég!

2017-10-20

Egy termék vagy szolgáltatás hiába zseniális, ha nem tudsz belőle több pénzt csinálni, mint amit ráköltesz. Néha elfelejtjük, hogy egy cég alapvetően a pénzről szól és az a cég, ami minden másban jó, csak ebben nem, az bukásra van ítélve. Tévedés azt hinni, hogy a nagy és sikeres cégek nem kell figyelniük a pénzre.

2017-10-13

Minden vezető rémálma a felmondás. Kevés nehezebb, undokabb része van a vezetői pályának, mint az, amikor egy kollégától el kell búcsúzni. Nyilván az áldozat napját sem aranyozza be egy ilyen esemény, de vezetőként is komoly lelki terhet jelenthet. Pedig egy elbocsátás nem a világ vége, de ha elodázzuk, akár jelentős kárt is okozhatunk.

2017-10-06

Vezetőként elsődleges feladatunk az, hogy egy nagyon jó csapatot építsünk és tartsunk egyben – és ha összeállt, akkor lássuk el őket célokkal, hárítsunk el minden akadályt az útjukból és leginkább hagyjuk őket dolgozni. A cég eredményeire sehogy máshogy nem tudunk hatni, mint rajtuk keresztül.

2017-09-29

Én abban hiszek, hogy egy szervezet pályája egészen szorosan leköveti a vezetőjének pályáját. Ha a vezető tud nyitott lenni, tanulni és fejlődni, akkor a szervezet is. Ha a vezető megakad – akkor a cég sem tud növekedni. Mindenki máshogy tanul: könyvből, TED-videóból, a környezetétől. Nem hiszem, hogy van jó és rossz módszer – amíg folyamatosan tanulunk és változunk.

2017-09-22

Minden vezető jön valahonnan, napról napra, pofonról pofonra tanulja a vezetést. Nekem ez nagyon nagy váltás volt, sok mindent kellett fejben átrendezzek. Bár már 19 éves koromban is vezettem egy kis programozó csapatot, sokat kellett változzak, hogy egy sok száz főre felnővő szervezetet vezetni tudjak. Négy gondolatot osztok meg alább, amikre én meglepően lassan jöttem rá.

2017-09-14

Kevés fontosabb célja van egy cégnek, mint a növekedés. Erős mondás, de igaz, hogy amelyik cég nem növekszik, az előbb-utóbb csökkenni fog. Azonban a növekedés nem jár problémák és küzdelmek nélkül. Erről szedtem csokorba pár gondolatot, amelyek a pályafutásom során meghatározók voltak.

2017-09-11

Túltolt gondolatok cégekről, vezetésről, csapatról – ez a #startupcoelho lényege, amit Balogh Péter ír, a hazai LinkedIn közösség meg olvassa. És lesz belőle Forbes-verzió is.

2017-08-02

Augusztus elsejével indul útjára a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) támogatásával a BaConsult Kft. inkubációs programja, amely a következő két évben tíz közép-magyarországi innovatív mikrovállalkozásnak nyújt közel egymilliárd forint értékű anyagi és szakmai segítséget. A vállalkozások mától adhatják be jelentkezésüket a BaConsult Kft. honlapján.

2017-07-20

Feltörekvő hazai startupoknak biztosít anyagi támogatást és szakmai segítséget egy új inkubátorprogram: a Baconsult Kft. két év alatt akár egymilliárd forintot meghaladó támogatást és szolgáltatást nyújt tíz induló startupnak. A kedvezményezettek az állami támogatás mellett magántőke-befektetéshez, üzletviteli segítséghez és az inkubátorcég kapcsolati tőkéjéhez is hozzájutnak. A program augusztusban indul.

2017-07-02

…és persze nem árt egy erős pályázat sem. Feltörekvő hazai startupok számára biztosít anyagi támogatást és szakmai segítséget egy új inkubátor program – az üzleti angyal most állami támogatásból egészítette ki forrásait.

2017-07-01

Állami támogatással indul el a Baconsült kétéves programja, amiben 10 feltörekvő startup kaphat több tízmilliós vissza nem térítendő támogatást, befektetést és szakmai segítséget.

2017-06-30

Félmilliárd forint támogatást nyert az innovációs alapból a Baconsult Kft., amely augusztus elsejétől számítva két évig egymilliárd forintot meghaladó támogatást és szolgáltatást nyújt tíz közép-magyarországi startupnak

2017-06-30

Három évnél fiatalabb innovatív startupok jelentkezését várja új inkubátor programjába az egykori NNG vezér és felesége által alapított Baconsult Kft. A tíz legjobb projekt egyenként akár 70-100 millió forintos támogatásra is számíthat.

2017-04-12

A közepes méretű, néhány tízmillió eurós magyarországi exiteket tartják reálisnak a következő években az ITBUSINESS által megkérdezett piaci szereplők. A hazai startup-ökoszisztéma fejlődése szempontjából kulcsfontosságú lenne, hogy nagyobb számban jelenjenek meg a piaci befektetők is.

2017-02-14

2017-02-11

Balogh Péter és felesége, Balogh-Mázi Mária különös álmot dédelget: hogy a segítségükkel tíz éven belül tíz, legalább ezer főt foglalkoztató cég szülessen Magyarországon. Közös tanácsadó cégük, a Baconsult ma több mint húsz startupot mentorál.

2017-01-20

Balogh Péter a kamaszkori számítógép-szerelemből építette világhatalomra törő szoftverfejlesztő cégét, az NNG-t. Nézd meg Máté Kriszta interjúját!

2017-01-17

Túl sok megmondóember van a magyar startupok környékén, de nagyon kevés az olyan igazi szakértő, akinek valós tapasztalatai vannak a cégépítésben. A negatív példák helyett hadd említsek inkább egy pozitívot: Balogh Pétert, az NNG korábbi vezérigazgatóját, akivel mi is dolgozunk. Sokkal több hozzá hasonló tapasztalatú és mentalitású szakemberre lenne szükség, akiknek a tudása és a tapasztalata is megvan arra, hogy a következő generáció sikertörténeteit kinevelje.

2016-12-11

Szerencsére sok, nálam tapasztaltabb emberrel hozott össze az élet. Mostanában sokat köszönhetek Balogh Petyának, aki tanácsaival, ötleteivel segít önmagunk meghatározásában és tisztábban látni az előttünk álló feladatokat.

2016-10-27

Gyakran ez első nehézséget akkor éri el a cég, amikor növekedési plafonba ütközik. Hogyan ismeri ezt fel? Mit tehet? Interjú Balogh Péterrel, aki az NNG vezérigazgatójaként világsikerre vitte az iGo navigációs szoftvert, ma pedig elsősorban mások tech cégeinek útját egyengeti.

2016-10-14

Ott van mögöttük Balogh Petya, az NNG egykori alapítója, aki most a Baconsültön keresztül üzleti mentorként figyel és segít. Ő az, akivel átnézik a stratégiai és üzleti lépéseket. “Ő hitette el velünk, hogy ezt meg lehet csinálni. Ez pedig rengeteg energiát adott.”

2016-10-14

Nagyon szeretem a kockázatot. Alapvetően senkitől semmiért nem kérünk pénzt, csak egy minimális tulajdonrészt. Ez is inkább jelzésértékű. Azaz ha nem nő nagyra egy-egy cég, akkor ingyen dolgoztunk.

2016-10-13

Annyi pénzt öntöttek egyszerre a piacra, amennyi életképes ötlet még nem volt akkor, és pláne nem állt rendelkezésre elég szakember, aki már épített fel startupot.

2016-07-27

Balogh Péter hétéves korában kapta meg első számítógépét, egy Commodore 64-et, amin elkezdett egyszerű programokat írni. Tizennyolc évesen indította első üzleti vállalkozását, amelyben egy internetalapú hirdetési rendszer fejlesztésén dolgozott.

2016-06-06

A férfi kiszállt az általa alapított, nemzetközi megacégből, hogy végre pihenjen egy kicsit. A nő maga is feladta az állását, hogy együtt pihenjenek. De mivel az agyuknak nem tudnak megálljt parancsolni, beleugrottak egy új vállalkozásba

2016-06-06

Balogh előadása volt az egyetlen, amiből azt lehetett érezni, hogy valóban tudja, mi a kudarc és mi mennyit ér, illetve, hogy nem a sikeresség elefántcsonttornyában él, hanem tisztában van a valósággal, és hogy a kudarc nem buktató, hanem építő lehet.

2016-06-06

Nagyon fontos társadalmi betegségünk, hogy nem merünk a kudarcainkról beszélni. Hát én mertem 🙂

2016-05-23

Alapvetően nem fontos az állami oktatási rendszernek, hogy mi lesz a jövőben – nem a jövő, és nem az élet iskoláját akarja megvalósítani egyik tanintézmény sem – csatlakozott hozzá Balogh Péter, tech- vállalkozó, a Baconsult alapítója, az NNG korábbi tulajdonosa, akiket a Napi.hu a magyar oktatási- és szakképzési rendszer általuk tapasztalt hatásáról kérdezte.

2016-05-09

Balogh szerint a hazai startup világból nem a tőke, hanem a munka- és vállalkozói tapasztalat hiányzik. Ennek oka többek között az, hogy nálunk a legtöbb startupot egyetemisták vagy frissen végzettek alapítják, akik még nem szereztek tapasztalatot a „termékgyártásban”.

2016-04-28

A következő 10 éven belül akár 10 magyar startup is 1000 fős világcéggé nőheti ki magát, ha teljesülnek a Baconsult alapítóinak álmai. Bő fél év alatt több mint 100 startup kért tőlük szakmai tanácsot, mára kiválasztották azt a 10 magyar startupot, amelyekkel együtt dolgoznak.

2016-04-25

A rendszerváltás körül a nagy átalakuláskor egy kicsit más gondolkodásmód uralkodott még: volt az 1.0-s vállalkozó réteg, aki nem feltétlenül a globális piacon, és, vagy nem tiszta versenyben játszva érte el a sikereit.

2016-04-23

Akiben egy csillogó szemű 18 éves ifjú titán képe ugrik be a startup szó hallatán, az téved, ugyanis többségében a negyvenes éveikben járó, több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek az igazán nyerő startupperek.

2016-04-20

Angyalbefektető céget indított Balogh Péter és párja, Mázi Mária, melynek beharangozó sajtóeseményén az újságírók a befektetők bőrébe bújhattak, és az általuk használt szempontrendszer szerint értékelhették a portfólióba bekerült vállalkozásokat.

2016-04-20

Balogh Péter, az NNG egykori alapítója ezúttal angyalbefektetőként szeretné megismételni korábbi cége sikerét, és a mai napon leplezi le, milyen cégek kerültek a párja és az általa alapított Baconsült portfóliójába. Ezzel kapcsolatban kérdeztük az első generációs startuppert, aki nem a megszokott „arcoskodó” kockázati befektető, hanem vacsorát is főz az általa támogatott startupoknak, bánná-e, ha a Jeremie-támogatások elhalnának, és mit kellene tenni, hogy digitális írástudásban ne mi legyünk az Európai Unió barbárjai.

2016-04-20

A következő 10 éven belül akár 10 magyar startup is 1000 fős világcéggé nőheti ki magát, ha teljesülnek Balogh Péter, alias Petya (iGO fejlesztő NNG társalapító) és Mázi Mária (Maja), a Baconsult (ejtsd: Békönsült) alapítóinak álmai, akik újfajta mentoring szemléletet honosítanak meg.

2016-04-15

Meddig startup egy startup és hogyan kell eljutni az ötlettől a megvalósításig, megtalálni a vevőt a termékre? Az utóbbi a legnehezebb lépés.

2016-01-26

Az NNG egyik alapítója és egykori vezérigazgatója még tavaly nyáron szállt ki és hamar valami újba fogott. A Baconsult már vagy 100 projekttel ült le és 7 startupba be is fektetett – vagyis amiről beszél, az él és mozog. Átfogó helyzetkép a magyar startupokról Balogh Péterrel.

Kérdése van?

Keresd kollégánkat

Amennyiben újságíróként további információra van szüksége, vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal: Tóth István, befektető-i és média kapcsolat Sajtókapcsolat oldalon.

Image
Tóth István
Public & Investor Relations Manager