Eladó
Kiadó
Mennyit ér az ingatlanom?
A DH Saccoló azonnali online értékbecslést ad a településlistában szereplő 150 millió forint alatti ingatlanokról.
Anonym értékelő
Kis Lászlóné nagyon lelkiismeretes, segítőkész. Maximálisan képviseli az ügyfél érdekeit. Munkáját lelkesen végzi, számára nincs hétvége, mindig elérhető. Teljes körű, korrekt tájékoztatást ad úgy az ingatlanról, mint az ügyfelet érintő adózási- és illetékfizetési kötelezettségről.
N. Róbert
Kívánjuk, hogy minél több olyan felkészült és rátermett értékesítőjük legyen mint Varjú Gabriella. Mindössze pár hét alatt adta el a több mint 100 millió forintos ingatlanunkat Martonvásáron, olyankor, amikor már éppen beállni kezdett a piac.
Profizmusát már a bemutatkozó beszélgetésünkön is észrevettük, ezért is bontottuk fel az előtte 1 nappal megkötött szerződésünket az OTP Ingatlannal, hogy kizárólagosan a ő kezébe helyezzük otthonunk értékesítését. És nagyon nem bántuk meg, hiszen megértettük, hogy miért ajánlották nekünk őt már a tágabb családunkból is. A kezdetektől nagyon érezte az elvárásainkat, ugyanúgy ahogy a vevő érdekeit is igyekezett folyamatosan megvilágítani nekünk, így elérve hogy az álláspontok közeledésével megtörténjen a megegyezés.
Nemcsak nyugodt hozzáállásával közelítette a nézőpontjainkat, de a kezdeti értékbecsléssel, a házról szóló információk tanárokat is megszégyenítő visszamondásával és a profi fotózással mind megalapozta a későbbi sikeres értékesítést. A vevőink nem is Martonvásáron kerestek ingatlant, de mélyen átérezve az igényeiket, ajánlotta nekik, hogy tekintsék meg a miénket. És milyen boldoggá tette ezzel őket is, mert tényleg pont ilyet kerestek.
Az életünk folyamán már több lakást is eladtunk ügynöki segítséggel, de egyikük sem volt megközelítően sem ilyen porfi minden téren mint a Gabi. Legközelebb már csak rá bíznánk a munkát és ezt ajánljuk szívből mindenkinek!
B. Lilla
Pár hónappal ezelőtt kerestem meg mivel a nővéremmel örökölt lakást mielőbb el szerettük volna adni, így egyből ő jutott eszembe.
Középiskolai osztálytársam Anikó ezért teljes bizalommal fordultam hozzá és nem csalódtam.
Az eladási folyamat első percétől folyamatosan és részletesen tájékoztatott, megfelelő szakértelemmel, hozzáértéssel kezelte a lakásunkat, figyelembe véve az én és nőverem kéréseit.
Mivel nem vagyunk helyben ezért rugalmasan online tudtuk intézni a szerződést és végig online tartottuk a kapcsolatot.
Majd nem sokkal később azaz pár hónap múlva megtalált egy vevő minket és Anikó a “kezünket fogva” folyamatos egyeztetés után végül az ügyvédhez is elkísért minket és ott is minden kérdésünkre választ adott.
Végig kiemelt figyelemmel és odafigyeléssel, nagyon intelligensen és kedvesen, persze megfelelő határozottsággal kezelte a lakásunk eladásával kapcsolatos dolgokat, emiatt biztonságban érezhettük magunkat.
Ha legközelebb lenne ingatlannal kapcsolatos ügyem biztosan hozzá fordulnék és ismerőseinek is őt ajánlanám.
Jobban nem is dönthettünk volna mikor őt választottuk.
P. Tamás
Tamás nagyon barátságos, készséges, igazi ügyfélbarát munkatársuk. Miután megtaláltuk a lakáshirdetést és jeleztük érdeklődésünket, fél órán belül visszajelzett, hívott telefonon. Még aznap este megnézhettük az ingatlant. Annak bemutatása lényegretörő, felesleges közhelyektől mentes volt mind a lakás, mind a környék tekintetében. Már ott sikerült kialkudnunk egy árat, rögtön felhívta az eladót, másnap reggelre meg is állapodtunk. Megszervezte az ügyvédnél történő szerződéskötést is, néhány adat egyeztetése után csak meg kellett jelenni az aláírásra.
Vevőként mentesültünk minden utánajárástól, ami az egyik legfontosabb szempont.
Maximálisan elégedettek voltunk a munkájával, 10-ből 10 pont.
Anonym értékelő
Segítőkész, bármikor elérhető,
Lakáshitel kalkulátor – Spórolj velünk!
Keresd fel szakértőinket!
Ingatlaneladás vagy -vásárlás? Ingatlanbérbeadás vagy -bérlés? Igényeld legkiválóbb ingatlanértékesítőink segítségét!
Ingatlan- és pénzügyi szolgáltatásaink
Találd meg velünk álmaid otthonát gyorsan és a lehető legjobb áron!
0 Ft
Díjmentesen megkeressük és bemutatjuk számodra az új otthonod, és segítünk az ártárgyalásban is.
25.000+
Magyarország legnagyobb közvetítői ingatlankínálatából (Reálmonitor, 2022) választhatsz, így bárhová költöznél, nálunk megtalálod következő otthonod.
1200+
Az ország legnagyobb értékesítői hálózata (Reálmonitor, 2022) dolgozik azon, hogy a piac legfrissebb ingatlanjai eljussanak hozzád.
Hír
A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást
Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak.
2026. 09. 21.
Olvass tovább
Hír
Megtorpant a Balaton és a Velencei-tó környéki ingatlanpiac
Különböző mértékben, 10 és 21 százalék között drágultak a lakások a nyugat-magyarországi régiókban.
2026. 09. 16.
Olvass tovább
Hír
Megállt a drágulás a belvárosban, augusztusban már csökkent a négyzetméterár
Néhány hónap alatt látványosan lefékeződött a belvárosi áremelkedés.
2026. 09. 10.
Olvass tovább
Eladó budapesti ingatlanok
Eladó házak
Eladó lakások
Budapesti albérletek