Egyedül szoktam játszani.
Szóval például nem szeretek nappal, másokkal együtt futni. Feszélyez, frusztrál, bizonyos emberekhez képest lassúbb vagyok, bizonyos emberekhez képest kevésbé szerencsés testi adottságokkal rendelkezem, béna a nadrágom, béna a technikám, béna a genetikám, nyomot hagyott rajtam a kor, a cukorbetegség, néhány csip-csup és kevésbé csip-csup ilyen-olyan testi-lelki fájdalom, és a sort a végtelenségig folytathatnám. Viszont, és itt jön a játék: elgondolom hozzá rögtön ezek után azt is, hány tényezőm adott ahhoz, hogy mivel nem szeretek nappal, másokkal együtt futni, szabad akaratomból végülis megtehetem ezt este. Vannak szép hosszú lábaim. Van egészséges tüdőm. Tudok járni, ami a mi családunkban egyáltalán nem magától értetődő. Van saját lakásom. Egy futópálya mellett lakom. Én döntöm el, mikor lépek ki az ajtón, és mikor jövök haza. Van futócipőm, aminek az árából egy négytagú család egy hétig biztosan jóllakna. Van fűtésem, amit szabályozhatok, attól függően, hogy éppen fázom vagy melegem van, és amikor megérkezem éjjel a futásból így ősszel, az elején melegem szokott lenni, aztán kis idővel utána már fázom. Szóval kapcsolgatom kedvemre, és a fűtésem havi árát eddig minden esetben ki tudtam fizetni. Meg a vízét. Meg a közös költségét. Meg az egészséges kajámat. Meg a gyógyszereimet. Amik miatt – lekopogom – minimálisra csökkent a cukorbetegségem szövődményeinek kockázata, amik miatt nincs érszűkületem, nincs idegsérülésem, nincs amputált végtagom, nincs károsodott vesém, és visszakanyarodva az eredeti gondolatmenethez: le tudok menni este munka után egyedül futni. Ja, mivel munkám is van, mivel állandó lakcímem is van, mivel megfelelő végzettségem is van, mivel anyagilag és érzelmileg támogató családom is van, és mivel kib.szott nagy szerencsém is van.
Általában amúgy minden játékot egyedül szoktam játszani. Valahogy így alakult. Viszont ha már így alakult, sapkát teszek rá, kiszínezem, zenét rakok alá, és egészen elviselhető. Nem tudok nem szeretni élni, és tulajdonképpen minden racionális és irracionális okom megvan rá.
Ez a játék csak egy példa volt, amiben az esti futásomat és a cukorbetegségemet a lakhatási helyzetemhez viszonyítottam. Pont az a lényege, hogy játszható bármivel: bármilyen ártatlan rigolyádat, a szokatlan időbeosztásodat, az állattartási igényeidet, a szexuális preferenciáidat, a napközbeni vagy esti otthoni rutinodat, a sajátos tisztálkodási szokásaidat, de emelheted a tétet: az ételallergiádat, a tartósan beteg gyerekeid ellátását, a mentális betegségeid kezelését, a bántalmazó élettársi kapcsolatod képtelenségét is viszonyíthatod a lakhatási helyzetedhez.
A végső vesszőparipám megint: tök jó lenne minél kevesebb kárt okozni másoknak. Aztán ha már mégis megtörtént – te okoztad, neked okozták, együtt okoztátok valaki másnak, senki nem okozta senkinek, hanem csak úgy lett, és te elszenveded, vagy valaki más elszenvedi melletted stb. -, akkor legalább élj úgy, hogy ennél nagyobb szart ne tégy és ne hibáztass az indokoltnál jobban másokat. A mindennapi apró bűnözésektől kezdve egy apokaliptikus világégésig bezárólag tényleg akármire vonatkoztathatod ezt. És akárki is vagy, aki ezt most itt olvasod, nyugodtan vedd magadra. Mindig van nálad jobb, és mindig van, akinek jobb nálad. Kezeld a helyén. És azt is, hogy mindig mindennél van rosszabb. A mindenkinél is.