Helyzetjelentek egy kicsit.
Ezen a nyáron is elmentünk nyaralni, de nem akárhová és nem akármivel. Repülővel voltunk Rodoszon. A repülés az egyáltalán nem hatott meg, odafelé aludtam is egy kicsit, vissza meg játszottam a többi gyerekkel. Az ott töltött egy hét fantasztikus volt, igaz jól el is fáradtam, de az kit érdekel. Nagyon tetszett minden. Sokat fürcsiztem a tengerben, néha a medencékben is, rengeteget homokoztam és még többet kirándultunk. Voltunk egy völgyben, ahol nagyon sok pillangó volt. Elmentünk több várba, városnézésen is jártunk. Hajókázni nem mentünk, ezt sajnálta is az egész család. Én egyelőre nem tudom mit hagytunk ki. Tömören a nyaralás az fantasztikus dolog, mehetnénk többször is. Együtt a család, jólérezzük magunkat, örülünk, hogy együtt lehetünk!!! Csináltunk jó sok képet, a képtáramban megtekinthetőek.
16 fogam van, 84 cm vagyok és akármennyi kiló. Anya szerint jó nehéz vagyok. Még mindig nem gyarapodott a szókincsem. Maradt az elme (elment), ana (anya), nem, hamham, ez? és nagy-nagy kérések árán esetleg kimondom az apát is. Lemaradtam már két védőoltásról, mert kiütéseim voltak, úgyhogy azokat valószínű egyszerre kapom majd meg. :-( Bölcsibe nem mentem, de anya most nagyon keres valami helyett ahová együtt eljárhatunk és van sok gyerek, meg játék, meg valami foglalkozás is.
Majd jövök ha van valami változás.
P