ez is érdekelhet
Cserhalmi György a lehető legkeményebb módon üzeni meg a kormánynak, hogy megbocsáthatatlan, amit a gyerekvédelemmel csináltak – Megnéztük a Székfoglaló című előadást az Örkényben
Eljegyezték Király Lindát
Kimondta a szakember: ezek a legfájdalmasabb orvosi beavatkozások
Nagyon feldühítette az olimpiai bajnok Csipes Tamarát, hogy lovagkeresztet kapott Rákay Philip felesége
Trokán Nóra és Szabados Ági bevallották: volt már, hogy visszamentek az exükhöz
Ábel Anita nem akar idősen a lánya terhére lenni: „Azt kértem, tegyen be egy jó helyre, ahol vicces emberek vannak”
Kajdi Csaba Cyla Moldován Andrásnak: „Te a tízparancsolat minden pontját betartottad? Megkérdezhetem, hogy melyiket nem?”
Videók
videó
Miért a szülőknek kell orvosi kezelések után kutatni? Beni szüleinek sincs más útja, ha azt akarják, hogy kisfiuk fejlődni tudjon
Beni egy csodaszép négyéves kisfiú. Második babaként érkezett a családba, a szülei már nagyon várták őt. Bogi terhessége a kisfiával a 36. hétig teljesen rendben zajlott, pontosabban addig nem vettek észre az orvosok semmi gyanúsat. Ekkor azonban jött a legrosszabb hír, amit ilyenkor egy szülő hallhat: Benivel nagyon nagy a baj, azonnal világra kell őt hozni. Ekkor derült ki, hogy a kisfiú agyvérzést kapott az anyaméhben, emellett pedig Down szindrómája is van. A kórházban azt tanácsolta nekik az orvos, hogy már ne is vigyék haza Benit, adják inkább gyerekotthonba, majd hozzátette, a kisfiú amúgy se fog már sokáig élni. Bogit és Gergőt sokkolták a hallottak, de egy pillanatra sem merült fel bennük, hogy lemondjanak a saját gyerekükről. Eltelt négy év, a szülők pedig azóta is küzdenek, hogy kisfiuk a lehető legjobb ellátást kaphassa meg a fejlődése érdekében. Mivel Magyarországon csak gyógytornára küldték Benit, így Bogiék jobb híján teljesen egyedül keresik a külföldi lehetőségeket új kezelések után kutatva.podcast

Ezzel a francia csavarral könnyedén készíthetsz rövid hajból is kontyot
Tényleg számít a korkülönbség a szerelemben? A Netflix reality sorozata szerint néha igen, néha nem…
Mi történt Kamilla királyné arcával? Meglepő beavatkozásnak köszönheti új külsejét
Ilyet ritkán látni: Enrique Iglesias Anna Kurnyikováról és a gyerekeikről osztott meg édes fotót

Két éve avatták fel, de még mindig nem működik a mentőállomás Nádudvaron
A nyugdíjasoknál simán vezet a Fidesz, a 30 alattiak között majdnem ötször annyian támogatják a Tiszát
Szikora Melinda: Volt olyan edzőm, aki számolta a bekapott gólokat, és a negyedik után lehozott
Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

színes
Milyen kávét iszol? Egyből kiderül a személyiséged
Pszichológiai kutatások szerint összefüggés van a között, hogyan iszod a kávédat és a között, hogy ki vagy.
Te is beszélgetsz a macskáddal? Ne félj, nem őrültél meg, sőt!
Szívesen diskurálnál a cicáddal, de félsz, hogy ez egyenes út afelé, hogy „bolond macskás nőként” végzed? Ne aggódj, nem ezen múlik!
A pszichológusok szerint azok, akik folyton magukról beszélnek, ezt próbálják leplezni mások előtt
Ismersz olyan embert, aki folyton csak magáról beszél? Olvass tovább, hogy megtudd, mi is zajlik benne valójában a pszichológusok szerint!
Ha ebben a napszakban tankolsz, olcsóbbra jön ki a benzin – Valóság vagy városi legenda?
Nincs szükség atomfizikus diplomára ahhoz, hogy megértsük az autósok körében keringő benzintrükk alapjait, a kérdés csak az, tényleg működik-e, Utánajártunk, valóban a napszaktól függ-e, olcsóbb-e a tankolás.
Kvíz: Tippeld meg, hányan élnek ezekben a magyar városokban!
Készen állsz letesztelni, mennyire érzed rá a magyar városok lélekszámára? Tippeld meg a települések lakosságát a KSH legutóbbi adatai alapján: három lehetőség, egy helyes válasz!
Túlméretezett ruhadarab? 5 öltözködési stílus, ami alacsony önbecsülésre utal
Az öltözködésed megmutatja, hogy ki vagy. Kifejezhet visszafogottságot, védekezést vagy csendes erőt – és gyakran többet árul el az önértékelésedről, mint gondolnád.
Kvíz: 10 kérdés március 15-ről – hányra tudod a választ?
Március 15-e az egyik jelentős nemzeti ünnepünk. De vajon mennyit tudsz róla? Töltsd ki ezt a kvízt és pár perc alatt kiderül.
Szinte mindenkinek vannak ilyen vonalak a körmein, de csak kevesen tudják, mit jelentenek
Finom barázdák a körmeiden? Azt gondolhatnád, hogy az életkor vagy a körömlakklemosó a ludas. De a szakértők szerint az ujjaid valójában egy csendes vészjelzést küldenek ezekkel a tünetekkel.
5 étel, ami természetes botoxként működik
Miért ragyog valaki 50 évesen is a frissességtől, míg más már 30 évesen is küzd a ráncokkal és fáradt bőrrel? A válasz gyakran abban rejlik, mi is kerül a tányérra. Íme az az 5 étel, ami természetes botoxként segítheti a a kollagéntermelést!